Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zöld parkot a városligeti színház helyett!

Közadakozásból a köz javára hozták létre a Városligetet 200 évvel ezelőtt – kezdte a Városligetben tartott sajtótájékoztatót Zugló országgyűlési képviselője, Tóth Csaba, aki a kerület polgármesterével együtt tiltakozott a liget további beépítési terve és beépítése ellen. A beépítésről az az óriásplakát is árulkodik, amely hirdeti a kormány szándékát, hogy ott felépül a városligeti színház. A ráragasztott piros plakátmatricával azt üzenik: nem lehet tovább beépíteni a ligetet!

A performance-ként megrendezett sajtótájékoztatón a plakátot a két politikus leragasztotta nem egy figyelemfelkeltő piros plakátcsíkkal, amely azt az üzenetet küldi a kormánynak és a ligetért aggódóknak is, hogy „Ehelyett itt zöld park épül majd!”

“Ez volt a világ első tervezett közparkja. Nekünk kötelességünk ezt megőrizni az utókor számára. Nyolc évvel ezelőtt is itt álltunk Horváth Csabával, mert akkor történt az, hogy Zugló vezetése, Papcsák Ferenc 99 évre ingyenes vagyonkezelésbe adta egy nem létező vagyonkezelő cégnek a Városligetet. Majd néhány napra rá kiderült, hogy az új városnegyedet akarják itt felépíteni. 2014-ben országgyűlési határozati javaslatot nyújtottam be a törvényhozásba, hogy vonják vissza ezt a törvényt, és a városligetet kiemelt közparkként újítsák meg. A kormánypárti többség nem támogatta a javaslatot. Most azért állunk itt, mert azt látjuk, hogy a kormány ismét egy jelentős darabot akar kiharapni a liget zöldjéből. Csökkenteni szeretnék a zöld területet ahelyett, hogy az ellentétjét valósítanák meg. A zuglóiak és a fővárosiak azt szeretnék, hogy minél több zöld terület maradjon meg a ligetben és igazi pihenő közparkként működjön továbbra is. Azt akarják, hogy a szabad idő eltöltésére, a sétára, a kikapcsolódásra rendezett, tiszta és biztonságos zöld környezet álljon rendelkezésre” – figyelmeztette a kormányt az építkezés ellen tiltakozva Tóth Csaba országgyűlési képviselő.

Zugló nem akar több épületet a Városligetbe – ezt Horváth Csaba, Zugló polgármestere jelentette ki.  Hisz több mint egy éve a főváros lakói, beleértve a zuglóiakat is egyértelművé tették az önkormányzati választásokon, hogy ide több épületet ne húzzanak fel.

“Akkor megkötöttük a kompromisszumot, amely alapján megegyeztünk abban, hogy a megkezdett épületeket befejezheti a kormány, de új épületet már nem építhet a Ligetbe. Azaz nem épülhet meg a Városligeti Színház, nem épülhet meg az új Nemzeti Galéria, de nem épülhet meg az Innováció háza sem. Azért nem, mert a Városliget egy zöld közpark és annak is kell maradnia. Azt gondoltuk, hogy másfél évvel ezelőtt Orbán Viktor és a kormány is megértette, hogy a ’nem’ az ’nem-et’ jelent. Ám mivel ez a tábla kikerült, és hirdeti dölyfösen, hogy mit akarnak, a mai akcióban a kiragasztott piros matricákkal világossá szeretnénk tenni a számukra, hogy a nem az tényleg nemet jelent: ide nem épülhet épület, ellenben a zöld területnek bővülnie kell. Így kívánjuk megerősíteni a zuglóiak és a fővárosiak egyértelmű akaratát arról, hogy további zöld területet akarnak és nem újabb épületeket. Hisz Zugló és a főváros egyik legnagyobb büszkesége a Városliget. Ezzel azt is üzenjük a zuglóiak és a fővárosiak nevében, hogy a Városligetnek továbbra is annak kell maradnia, ami volt, és amiért megépült 200 évvel ezelőtt, zöld, ligetes közparknak. Felszólítjuk a kormányt, hogy az ilyen provokatív lépéseket, mint amilyen ez az óriásplakát kihelyezése, haladéktalanul fejezze be”.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb