Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Hatszoros olimpikon járt a Liszt Ferenc Általános Iskolában

Folytatódott a rendhagyó testnevelésórák sorozata a kerületben. Ezúttal Mohamed Aidával találkozhattak a Liszt Ferenc Általános Iskola diákjai március 16-án.

A kerületben élő, de az UTE színeiben vívó sportoló egy nappal korábban, március 15-én biztosította helyét az olimpián egy havannai versenyen, ezzel pedig a kétgyermekes családanya immár hatodik olimpiájára készülhet. Aida március 16-án azzal a vívózsákkal érkezett a Hermina úti iskola tornatermébe, melybe Havannában a verseny végén elrakta felszerelését, és amelyet hazaérkezése óta még nem volt ideje kiüríteni. Így a zuglói diákok valós képet kaphattak egy élsportoló mindennapjairól. Aida a rendhagyó órán mesélt a sportolóvá válásáról, a versenyek, különösképpen az olimpiák hangulatáról, és a legkedvesebb érmeit is megmutatta a gyerekeknek.

Fotó: Képszerkesztőség

A Liszt Ferenc Általános Iskolában sokan ismerik a vívást, hiszen az intézmény több osztálya is ellátogat hetente egyszer a BVSC-Zugló vívótermébe. A Hermina úti iskola azonban elsősorban a zenei neveléséről híres, melyből Aidának is ízelítőt adtak. A neves vendéget ugyanis a rendhagyó testnevelésóra végén egy rögtönzött dalcsokorral lepték meg, mellyel sikerült alaposan meghatniuk a hatszoros olimpikont.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb