Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mohamed Aida ismét a legjobbak között

Újabb fantasztikus zuglói vívósiker született a svájci Montreux-ben rendezett olimpiai kvalifikációs Eb-n, ahol Mohamed Aida bronzérmet szerzett.

Pontosan 23 év telt el azóta, hogy Mohamed Aida először és utoljára egyéni Európa-bajnoki érmet szerzett. 1992-ben az akkor még csak 16 esztendős vívó első kontinensbajnokságán majdnem rögtön aranyérmes lett. A lisszaboni döntőt ugyan elveszítette, ahogyan az egy évvel későbbi esseni vb-döntőt is, ám a pályafutása elején szerzett két ezüstérem nagy jövőt jósolt az MTK tőrvívójának.

Ez részben be is igazolódott, mert Solti Antal tanítványa az elmúlt 23 évben öt vb-bronzot, egy Eb-aranyat, három ezüstöt és három bronzot szerzett, további három alkalommal pedig negyedik lett. A repertoárjából azonban az olimpiai érem nagyon hiányzik, amit öt sikertelen ötkarikás próbálkozás után Rióban szeretne majd megszerezni Aida. Ennek érdekében vágott bele a mostani kvalifikációs sorozatba.

Mohamed Aida ismét a legjobbak között

 

A második gyermeke születése után nemrég visszatérő sportoló már az elmúlt versenyeken is jól vívott, ám a Montreux-i Európa-bajnokságon régi önmagát is sikerült felidéznie. A selejtezőt simán vette, a direkt kiesés táblán pedig előbb egy ukrán ellenfél, majd a magyar Knapek Edina legyőzésével jutott a nyolcas döntőbe.

Az éremért régi riválisával, a női tőrvívás legnagyobb egyéniségével, a hatszoros olimpiai, 15-szörös világ- és 13-szoros Európa-bajnok olasz Valentina Vezzalival kellett vívnia. Aida végig a kezében tartotta az asszót, az irányítást egy pillanatra sem engedte át ellenfelének, és végül simán, 15-11-re nyert, így eldőlt, hogy 23 év után ismét egyéni érmet szerez az EB-n. Aida bronzérme azért is érhet sokat, mert a riói olimpián nem rendeznek női tőrcsapatversenyt, így kizárólag egyénileg lehet majd kvalifikálni, ezért minden versenynek és éremnek rendkívül nagy jelentősége van.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb