Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A Népstadionról nyílt kiállítás a Civil Házban

Volt egyszer egy Népstadion címmel nyílt kiállítás pénteken a Zuglói Civil Házban. A tárlat fényképek, plakátok és emléktárgyak bemutatásával eleveníti fel a lebontott sportlétesítmény történetét.

Novotny Zoltán sportújságíró megnyitóbeszédében kiemelte: a kiállítás célja az emlékezés, valamint, hogy felidézze azokat a sport és kultúrtörténeti eseményeket, amelyek az egykori Népstadionhoz köthetők.

A rendezvényen Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Igazgatója, Kévés György építész, S. Tóth János újságíró, a kiállítással azonos című kötet társszerzője és Benkő László zenész, az Omega együttes billentyűse mondta el a Népstadionnal kapcsolatos gondolatait és élményeit.

Fotó: Képszerkesztőség

A kiállításon a fényképeken, bélyegeken, plakátokon, érmeken és emlékplaketteken túl egyebek mellett a Népstadion makettje, Róth Antal válogatott labdarúgó meze, egy Puskás Ferenc által dedikált labda, valamint Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok atléta sporteszköze is megtekinthető.

A tárlatnyitót Miklós László filatelista tette igazán különlegessé, aki a rendezvényre egyedi emlékbélyegzőt készíttetett. A megnyitón a Meseház Óvoda tehetséggondozó csoportja adott műsort.

A kiállítás kísérőprogramjaként április 19-én Ezt fütyülték az olimpikonok címmel Tar László tart bemutatót az olimpiák hivatalos zenéiből. A tárlat április 24-ig tekinthető meg.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb