Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Bohusé az idei utolsó ezüst

A Glasgow-ban rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságon sem maradt érem nélkül a kerület. A verseny utolsó napján, annak is a zárószámában a BVSC-Zugló úszója, Bohus Richárd a 4×50 méteres férfi vegyesváltó tagjaként lett ezüstérmes.

A kiváló versenyző egyéni versenyszámokban is indult, ám a 100 méteres hátúszás elődöntőjében hiába úszta a nyolcadik legjobb időt, mivel futamában heten is jobban úsztak a másik futam második helyezettjénél, őt végül a kilencedik helyre sorolták. Az Eb-n ugyanis az a szabály, hogy az előfutamok első két helyezettje automatikusan döntőbe jut. Ricsit azonban ez a pech sem
zökkentette ki, és az utolsó napon nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő. A vasárnapi versenyben háromszor kellett úsznia 50 méter háton, ebből kétszer országos csúcsot javított. Az egyiket éppen a legjobbkor, a döntőben, ahol társaival – Horváth Dáviddal, Szabó Szebasztiánnal és Lobanovszkij Maximmal – hatalmasat úszva, ezüstérmet szereztek az orosz váltó mögött. Ezzel pedig eldőlt, hogy Bohus Richárd szerezte a 2019-es esztendő utolsó zuglói érmét világversenyen.

A Glasgow-ban rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Bohus Richárd mellett még Bernek Péter, Kozma Dominik és Németh Nándor képviselte a kerületet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb