A diákok munkáiból rendeztek kiállítást a Teleki Blanka Gimnázium dísztermében december 16-án és 17-én.
A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Érdi Róbert 12. évfolyamos diák volt, aki két és fél éve foglalkozik fotózással. Robihoz három diáktársa is csatlakozott, így a fotók mellett Karakai Dóra festményeit, Seres Rebeka verseit és Kármán Bence művészfilmjét is megtekinthették az érdeklődők.
A szervező diákok a kiállítás élőzenei aláfestéséről is gondoskodtak, így a december 16-i esemény az átlagos kiállításoktól eltérő módon egy fiatalos performansszá alakult, ami nemcsak a többi tanuló, hanem a tanárok tetszését is elnyerte. Így történhetett, hogy az eredetileg egynaposra tervezett diákbemutató még egy plusz napot is kapott a díszteremben. Az utolsó tanítási napot viszont már nem érheti meg, mert aznap a Teleki énekkarának hagyományos koncertje lesz a díszteremben.