Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
január 24. péntek, Timót

Díszpolgárunk újra páston

Riói olimpiai bajnokunk, Szász-Kovács Emese bejelentette, hogy visszatér a pástra, s megpróbálja kivívni a tokiói olimpiai szereplés jogát.

Zugló Díszpolgára tavaly augusztusban adott életet ikergyermekeinek, ezért hosszabb időre kénytelen volt távol maradni a versenyzéstől. Időközben viszont zajlott az olimpiai kvalifikáció, melynek során már eldőlt, hogy a magyar női párbajtőr válogatott nem lehet ott a 2020-as nyári játékokon. A szabályok szerint ebben a fegyvernemben csak egy magyar hölgynek lehet esélye az olimpiai részvételre. Így volt ez Rióban is, ahol Emese kiválóan megoldotta ezt a feladatot, és egyetlen magyarként meg sem állt a dobogó tetejéig. Most azonban jóval nehezebb dolga lesz, mivel a családalapítás és a hosszabb szünet után azonnal csúcsformába kellene lendülnie.

Szász-Kovács Emese pályafutását jelentős mértékben meghatározta, hogy élete legnagyobb sikerét, a riói olimpiai győzelmet követően elveszítette edzőjét, Kulcsár Győzőt. Végül Peterdi Andrást választotta mesteréül, aki szintén Győző bácsi tanítványa volt, így pontosan ismeri azt a módszert, melyet a kiváló edző hajdan Emesével szemben is alkalmazott. Zugló Díszpolgára már az óesztendő utolsó hónapjaiban megkezdte a fizikai edzéseket, és új mesterével is iskolázni kezdett. A visszatérését azonban a márciusi budapesti WestEnd Grand Prix-re időzíti, addig ugyanis már csak egy világkupaversenyt rendeznek Barcelonában, amely viszont még túl korai lenne a számára. Női párbajtőrben áprilisban európai olimpiai pótselejtezőt rendeznek majd, melyen egy magyar női vívónak még esélye nyílik az olimpiai részvétel kivívására. Hogy ki lehet az, azt majd a szövetség dönti el, mert hiába rendeznek a budapesti Grand Prix mellett egy kínai világkupát is, Emese a hosszú kihagyás miatt már biztos nem végezhet majd a hazai rangsor élmezőnyében. A sportág vezetőinek viszont jogukban áll eldönteni, hogy kit indítanak majd a sorsdöntő pótselejtezőn. Az olimpiai bajnoki cím mellett egy jó budapesti és kínai szereplés jelentősen javítani tudná Emese esélyeit. Nem mellesleg a kerület büszkeségének egyik legfőbb hazai kihívója az a 17 esztendős Muhari Eszter, aki szintén Zuglóban lakik. Kettejük tavaszi párharca érdekes küzdelemnek ígérkezik.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.