Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egy zuglói Olümpiában a lánggyújtáson

Ugyan meggyújtották március 12-én az olimpiák bölcsőjének számító ókori Olümpiában az olimpiai lángot, amely már el is indult több ezer kilométeres útjára, sőt megérkezett Japánba is, de a hagyományos, nagyszabású ceremónia elmaradt.

Mondhatnánk azt is, hogy a világnak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy július 24-én felloban-e az olimpiai láng Tokióban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetése egyelőre ragaszkodik a játékok időben történő megrendezéséhez, mert szerintük az reményt nyújt a járvánnyal szembeni küzdelemhez.

Ennek szellemében gyújtották meg március 12-én az olimpiák bölcsőjének számító ókori Olümpiában a lángot, amely már el is indult több ezer kilométeres útjára. A láng azóta már Japánban van. A világot megrendítő koronavírus-járvány azonban a lánggyújtási ceremóniát is befolyásolta. Ez az esemény korábban mindig nagy tömegeket vonzott. A nemzeti olimpiai bizottságok többsége képviseltette magát, másrészt az esemény a magánemberek előtt is nyitott volt. Így az elmúlt olimpiák lángját általában többezres tömeg előtt gyújtották meg. Nem úgy a mostanit, amelynek ceremóniájára a szigorú biztonsági intézkedéseknek köszönhetően alig több mint száz embert engedtek be. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ebben a szűk körben Zugló is képviseltetve volt.

Fotó: Győr Béla

– Amikor megkezdődött az olimpiai lánggyújtás szervezése, még szó se volt a vírusról – mesélte Győr Béla, aki a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Olimpiai Akadémiát képviselte ezen a rangos eseményen. – Engem Kulcsár Krisztián elnök úr kért fel, hogy képviseljem a hazai sportvezetést az eseményen. Szerencsére, az akkreditációmat a szigorítás ellenére is elfogadták, így személyesen is ott lehettem ezen a fontos eseményen.

Győr Béla 2008 óta lakik a kerületben. A honvédség tartalékos alezredese 2011-ben a Honvédelmi Minisztérium Haderőtervezési Osztályának vezető helyetteseként ment nyugdíjba. Civil foglalkozása mellett a Budapesti Honvéd sportegyesület elnökségének a tagja, és piros-fehér klub szabadidős szakosztályát is ő vezeti. 2004-ben lett a Magyar Olimpiai Bizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottságának a vezetője, 2000 óta pedig a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsában is tevékenykedik. Ez utóbbi szervezetnek 2018 márciusa óta már hivatalosan is főtitkára. Jelenleg tartalékos tisztként az I. kerületi Helyi Védelmi Bizottságnak a honvédelmi elnökhelyettese.

– Nagyon bízom benne, hogy lesz olimpia, és a jelenlegi világhelyzetben érthető, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is ragaszkodik az időpontokhoz. Jómagam 2014-ben már jártam Tokióban – akkor az 1964-es olimpia ötvenedik évfordulójára szervezett látogatáson vettem részt -, és már akkor megtapasztalhattam, hogy a japánok milyen komolyan veszik a szervezést. Hiszek benne, hogy egy ilyen lelkiállapot után, amit ez a vírus okoz, és egy ilyen szervezési kultúrával rendelkező országban, mint Japán, csak jó olimpiát lehet majd rendezni július végén.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb