Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egyre népszerűbb a Mogyoródin a nyugdíjas torna

Nagy volt nyüzsgés szerdán reggel a Mogyoródi úti sporttelepen, ahova csapatostul érkeztek a nyugdíjasok. Ami közös volt bennük: mindnyájan sportfelszerelésben voltak. Merczel Mariann, az Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola nyugdíjas testnevelője (46 évig volt a zuglói intézmény testnevelője) 2017 óta tart szerdán reggelente tornát a zuglói nyugdíjasoknak.

A programot szabadtéren kezdtük, majd az újonnan felépült klubházban kaptunk egy termet, ám a pandémia hatására a nyugdíjasok inkább a szabadtéri mozgást választották – mondta Mariann.

A torna tehát a kosárlabdapályán zajlik, és egyetlen eszközt, egy-egy széket igényel. Az egyórás foglalkozás első fele ugyanis még álló testtartásban zajlik, a második felében azonban már ülve tornáznak a nyugdíjasok.

Nagy az igény a program iránt – mondta Horváth Zsolt alpolgármester, aki május 18-án személyesen tekintette meg a tornázókat. – A kezdeti öt fő hamar negyven körülire emelkedett. És nemcsak erre van igény, hanem az órák számának növelésére is, amit a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft-n keresztül az önkormányzat is támogat.

Hevér László György, a Népjóléti Bizottság elnöke konkrétummal is szolgált. Szerinte szeptembertől év végéig a heti egyszeri tornáról két alkalomra, kedden és csütörtökön reggel 9-10 között váltanak majd, amit, ha kell, a bizottság a saját keretéből fog finanszírozni. Ez pedig mindenképpen jó hír a nyugdíjasoknak, akik télen – nyáron egyaránt kint vannak, és tornáznak a sporttelepen.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb