Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elit mezőnyben maradtak a női jégkorongozók

Megőrizte vébés elit rangját a magyar női jégkorong-válogatott. A Dániában zajló világbajnokságon a több zuglói (MAC Budapest) játékost is felvonultató magyar csapat az utolsó mérkőzés (Dánia – Németország) eredményétől függetlenül biztosította tagságát a jövő évi világbajnokságon.

2019-ben először jutott fel az elit csoportba a magyar női jégkorong-válogatott a sportág történetében. A debütálásra azonban a pandémia miatt majd két évet kellett várniuk a lányoknak, akik a tavalyi vébén – melyen nem volt kieső – már nemcsak első elit vébés góljukat, hanem első győzelmüket is megünnepelhették.

Az idei vébén azonban már az volt a tét, hogy ez a csoda meddig tud még folytatódni. A lányok ígérték, mindent megtesznek majd a bentmaradásért. És az első mérkőzésükön rögtön nagyot is léptek céljaik elérése felé. A németeket ugyanis kétgólos hátrányból felállva nagy meglepetésre 4-2-re megverték. S bár a későbbiekben minden A csoportos ellenfelükkel pariban voltak, újabb győzelmet nem sikerült szerezniük. Ám, azzal, hogy a rutinos svédekkel rendes játékidőben 2-2-re végeztek (a szétlövést a skandinávok nyerték), már elérték, hogy jövőre is az elit vébén szerepelhessenek.

A Zuglóban élő csapatkapitány, Garát-Gasparics Fanni vezette válogatott kis lépésekben halad a világ legjobbjai felé.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb