Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
augusztus 21. hétfő, Sámuel

Földházi Zsófia első olimpiájára készülhet

A szingapúri ifjúsági olimpián ezüstérmet szerzett sportoló számára a riói lesz az első felnőtt ötkarikás verseny.

A magyar öttusasport erejét bizonyítja, hogy a magyar versenyzők mindkét nemben három-három kvótát szereztek. Az olimpiára ugyanakkor nemzetenként csak két-két sportoló nevezhető.

A magyar szövetség tehát a bőség zavarával küzdött, illetve azzal a nehéz helyzettel, hogy a hat kvalifikált sportoló közül csak négyet küldhet Rióba. A szövetségi kapitány javaslatát figyelembe véve a szövetség végül úgy döntött, hogy a nőknél a világbajnok Kovács Sarolta mellett a KSI SE Európa-bajnoka, Földházi Zsófia kap bizalmat, aki ebben az évben végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott (négy világkupa versenyen két-két második és negyedik hely, a vb-n betegen is nyolcadik lett). Az első ifjúsági olimpián (2010. Szingapúr) ezüstérmet szerzett sportoló számára a riói lesz az első felnőtt ötkarikás rendezvény.

A férfiaknál azonban lemarad az olimpiáról a KSI SE másik kitűnősége, Kasza Róbert, aki a tavalyi világbajnokságon elért ötödik helyével a magyar öttusázók közül elsőként kvalifikálta magát az olimpiára, ám az idei évben nem tudott komoly eredményt felmutatni, így a szövetség a Marosi Ádám – Demeter Bence duónak szavazott bizalmat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.