Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Húsz éves a Puskás Ferenc stadion

Az 1953-ban épült Népstadiont pontosan húsz évvel ezelőtt, 2002. augusztus 21-én nevezték el Puskás Ferencről. A névadó ünnepségre a 75 esztendős világsztárt is meghívták, aki a róla elnevezett stadionban személyesen tekintette meg a spanyolok elleni válogatott mérkőzést.

2002 augusztus, Bosnyák téri sportpálya. Szokatlanul nagy volt a nyüzsgés az egyik betonpálya körül. Mint kiderült, aznap Puskás Öcsi volt a vendég Zuglóban. Abban a kerületben, ahonnan 1956-ban nyugatra emigrált. (Puskás Ferenc 1954-ben költözött Zuglóba, a Columbus utcába.) Öcsi bácsi akkor már komoly beteg volt, a Bosnyák téri pályára is csak kísérővel tudott eljönni, ennek ellenére mindenki örült, hogy élőben láthatta az Aranycsapat legnagyobb ászát.

Néhány nappal később Öcsi bácsi ismét Zuglóba volt hivatalos. Augusztus 21-én ugyanis róla nevezték el a patinás Népstadiont. Az ünnepségre pedig meghívták azt a spanyol válogatottat is, amelyben már akkor olyan fiatal sztárok játszottak, mint Xavi, Puyol, Raúl vagy Morientes, akik néhány év múlva Európa- és világbajnoki sikerekhez vezetik majd csapatukat.

A névadó ünnepségen Öcsi bácsi egészségi állapota miatt már csak néző tudott lenni. Még a nagy meccs kezdőrúgását sem tudta elvállalni.

A találkozó egyébként nagyjából 20 ezer ember előtt békés 1-1-re végződött. Puskás Ferenc nem sokkal később, 2006 őszén meghalt. Halála előtt nem sokkal még korábbi csapata, a Real Madrid is játszott egy jótékonysági mérkőzést a Puskás stadionban. A régi Népstadiont aztán lebontották, a helyére pedig egy új, modern létesítményt építettek. A 2019-ben átadott új stadion azonban megőrizte Puskás Ferenc nevét.

Azon a bizonyos húsz évvel ezelőtti magyar – spanyolon pályára lépett a BVSC-Zugló felnőtt csapatának jelenlegi edzője, Urbán Flórián is, aki élete egyik legnagyobb sikerét, az írek 1993-as idegenbeli legyőzését is Öcsi bácsi irányításával érte el. A 4-2-es meccsen Flóri rúgta a negyedik magyar gólt. Nem mellesleg az a mérkőzés volt az egyetlen, melyet Puskás Ferenc irányításával megnyert a magyar válogatott.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb