Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kiválóságok kerültek ki a kezei közül

A magyar és a nemzetközi vívósport kiemelkedő alakja, a 2008-ban elhunyt dr. Nedeczky László 94. születésnapját ünnepelné ma. A szakembernek nagy szerepe volt abban, hogy a zuglói sport nemzetközi hírnevet vívott ki magának.

Dr. Nedeczky László a BEAC kardvívójaként 1939-ben főiskolai világbajnoki címet szerzett. Szervezőkészsége, tekintélye és döntéshozó képessége révén már fiatalon nemzetközi versenybíró és versenyek technikai igazgatója lett. Ám, igazi nagy sikerét Zuglóban érte el 1949-ben a Budapesti Lokomotív (később BVSC) egyesület vívószakosztályának megalakításával. Dr. Nedeczky László évtizedeken át elnökként irányította azt a szakosztályt, melynek vezetőedzője dr. Bay Béla lett, és ahonnan olyan kiválóságok kerültek ki, mint Dr. Fenyvesi Csaba, dr. Kamuti Jenő, az Erdős-testvérek, Sándor és Gábor, Bóbis Ildikó, Maros Magda vagy éppen Gerevich Pál. Ez a csapat az 1972-es müncheni olimpián ért a csúcsra, ahol a dr. Fenyvesi Csaba a férfi párbajtőrvívás egyéni és csapatszámában is arany-, Erdős Sándor a csapattal szintén arany-, Bóbis Ildikó a női tőr egyéni számában ezüst- és a csapattal is ezüst-, dr. Kamuti Jenő a férfi tőr egyéni számban ezüst-, Gerevich Pál pedig a kardcsapat tagjaként bronzérmet szerzett. Ezzel, valamint a további helyezésekkel a BVSC vívói 23,4 olimpiai pontot szeretek, mellyel a nemzetek versenyében is előkelő helyen végeztek volna, de hát a terroristák túszejtő akciója mindent romba döntött.

Dr. Nedeczky László nevéhez fűződik két nagy nemzetközi versenysorozat, a Tokaj Express férfi- és a Martini-kupa női párbajtőrversenyek létrehozása, melyek évtizedeken át a legrangosabb nemzetközi versenyek közé tartoztak.

Dr. Nedeczky Lászlót munkája elismeréseként a magyar és a nemzetközi vívószövetség 2003-ban örökös tiszteletbeli tagjává választotta, a BVSC-Zugló Szőnyi úti vívótermében pedig 2011-ben szobrot avattak a tiszteletére. Az idős mester élete vége felé is kijárt a vívóversenyekre, a sportágtól sosem tudott elszakadni. Az egykori kiváló zuglói sportvezetőt 2008-ban a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb