Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
április 23. kedd, Béla

Közösségi összefogással bővült az ehető erdő

Számos környékbeli gyerek és felnőtt segítségével folytatódott a tavaly novemberben elkezdett erdőtelepítés a Németpróna utcában. A gyümölcsfák mellé ezúttal hárs- és berkenyefák, bogyós gyümölcsök, valamint gyógynövények kerültek. Az öntözést egyelőre a lakók vállalták magukra, de a kerület vezetése már dolgozik egy közeli vízforrás kiépítésén.

Zugló Önkormányzata – együttműködésben a Szent István Egyetemmel és a Cargonomia civil szervezettel – tavaly ősszel indította el az ehető erdő projektet. A Németpróna utca addig használaton kívüli, kopár területére akkor eper-, körte-, alma- és birsfákat telepítettek.

– Az évszaknak megfelelően most törökmogyoróval, ehető termésű madárberkenyével és háziberkenyével, hársfával, valamint fehér és piros ribizlivel bővítettük a klímaerdőt. A facsemeték körüli ültetőárokba pedig rozmaringot, kakukkfüvet, levendulát, nadálytövet és citromfüvet ültettünk. A környékbeliek egyébként bármikor hozhatnak ki új növényeket, de ősszel mi is szeretnék folytatni itt a projektet – mondta Szabó Rebeka alpolgármester, aki szüleivel érkezett a közösségi programra. – Több területet is kinéztünk már Zuglóban, például a Mogyoródi és az Öv utca sarkánál, ahol elférne még hasonló erdő – tette hozzá.

Fotó: Képszerkesztőség

A március 24-i ültetésből mindenki kivette a részét. A közelben lakó gyerekek és felnőttek mellett Karácsony Gergely polgármester és fia az ültetőárkok ásásában segített, Paloma di Linares, a Szent István Egyetem PhD hallgatója trágyát hozott a növényekre, míg a civil szervezet cargo teherbiciklikkel hordta a vizet. Miközben hatalmas bográcsban biozöldségekből készített leves rotyogott, délutánra süteményből sem volt hiány.

– Én ásni ugyan már nem tudok, de azt vállalom, hogy hetente legalább kétszer, tíz-tíz liter vízzel megöntözöm a cserjéket – ajánlotta fel Vazinay Mária, a Cinkotai út egyik lakója, aki sajtos rudakat sütött az önkéntes kertészeknek.

Az ültetésen rész vett Barabás Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője is. Mint mondta, mivel minden nap jár a Németpróna utca környékén, nála is mindig lesz egy-egy kanna öntözővíz, és felveszi a kapcsolatot a közeli intézményekkel a lehetséges vízforrás érdekében.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.