Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megépül a gyorsvillamos-vonal Zuglóban

2020-ig megépül a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti gyorsvillamos-vonal – jelentette ki Fónagy János államtitkár az Országgyűlés mai ülésén Zugló MSZP-s országgyűlési képviselőjének kérdésére válaszolva.

Tóth Csaba felszólalásában azt mondta, a Thököly úton áthaladó villamos vonal oldaná meg a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti kapcsolatot, és a pályaszerkezet meghosszabbításával Rákospalotát is el lehetne érni. A képviselő azért is tartja fontosnak a gyorsvillamos-vonal megépítését, mert már idén jelentős fejlesztések kezdődnek a Bosnyák téren, ahol a helyi önkormányzat egy új városközpontot alakítana ki. Ehhez pedig elengedhetetlen a jó tömegközlekedési kapcsolat.

Fónagy János válaszában kitért arra is, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban 2014-2020 között országosan 180 milliárd forintot különítettek el a közösségi közlekedés fejlesztésére. Ebből finanszírozza a kormány Zuglóban a gyorsvillamos vonalának építését is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb