Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mesés pályázat

A Kaffka Margit Általános Iskola immár tizenötödik alkalommal hirdette meg Mesevarázs című rajzpályázatát, amelynek ezúttal Zelk Zoltán volt a témája.

A Kossuth-díjas magyar költő születésének 115., halálának pedig 40. évfordulója volt tavaly. A kaffkás rajzpályázatok különlegessége, hogy a legszebbnek ítélt rajzokat az iskola tornatermében bemutatják, és azokra a szülők és a hozzátartozók is licitálhatnak.

– Idén Horváth Boglárka 4.b osztályos diákunk “A három nyúl” című műve és Csernyák Anikó 4.a osztályos tanulónk “ Az éhes kisegér” című műve kelt el 10-10 ezer forintért – tudtuk meg Bánné Komár Zsuzsanna tanítótól.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Az idei Mesevarázs pályázatra összesen 250, Zelk Zoltán valamelyik művét illusztráló rajz érkezett. Az alkotók többsége az iskola diákjai közül került ki, de három zuglói óvodából is érkeztek pályázatok. Az iskola pedagógusaiból álló szakmai zsűri 25 munkát díjazott. Az aukcióból befolyt összegeket a pályázaton résztvevő intézmények kapták.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt