Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Repülő emlékművek az Örsön

Az Örs vezér terén, a Kerepesi út és a Nagy Lajos király útja sarkán található parkban – egymás közelében –, két, repüléssel kapcsolatos emlékmű is található. Az egyik a magyar repülés úttörőinek, a másik a magyar katonai repülés hőseinek állít emléket. 

Az 1960-as évek elejére a repüléssel foglalkozók körében egyre nagyobb igény mutatkozott a magyar repülés úttörőinek küzdelmeit megörökítő emlékmű létesítésére. 1974-ben azt javasolták a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának, hogy a La Manche csatornát elsőként átrepülő Louis Blériot kisrákosi katonai gyakorlótéren (Rákosmező) 1909. október 17-én tartott bemutató repülésének 65. évfordulójára emeljenek szobrot az esemény helyszínén. Ömlöttek a levelek ennek kapcsán az illetékes szervekhez, aminek meg is lett az eredménye: a közlekedési minisztérium 1976 májusában megbeszélést tartott az ügyben. Megalakították az Emlékmű Bizottságot, és bejelentették, hogy meghívásos pályázatot hirdetnek a szoborminta elkészítésére. A tanácskozáson a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vállalta, hogy biztosítja a pályázat díjait, valamint a nyertes alkotás elkészítési költségét.  

Fotó: MTI – Földi Imre

A hivatalos döntés ellenére a tervpályázatot el kellett halasztani, mert a városrendezési és építési főosztály nem járult hozzá az emlékmű kijelölt helyéhez. Ezt azzal indokolta, hogy az egykori repülőtér helyén lakótelep épül, amelynek rendezési terve még nem készült el. A szervezők nem akarták megvárni az évekig húzódó procedúrát, ezért új helyszín után néztek: végül a Kerepesi út és a Nagy Lajos király útja kereszteződése mellett döntöttek. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1978 végén írta ki a szoborpályázatot, amelyre négy művésztől öt pályamű érkezett be. A zsűri egyiket sem találta kivitelezésre alkalmasnak, ezért egy pénzkeret megadásával felkérték Illés Gyula Munkácsy-díjas szobrászművészt a tervek elkészítésére. Az emlékművét 1987. október 30-án avatták fel Urbán Lajos közlekedési miniszter beszédének kíséretében.  

A Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület méltó módon szeretett volna megemlékezni 2018-ban az önálló Magyar Légierő létrejöttének 100. és a Magyar Királyi Honvéd Légierő megalakításának 80., valamint a magyar légierő háború utáni újraszervezésének 70. évfordulójáról. Úgy tervezték, hogy az emléktáblát Illés Gyula szobrán helyezik el, de ennek szerzői jogi és fizikai akadályai voltak, ezért azt egy posztamensen a szobor közelében állították fel. Az emléktábla elkészítésével Strausz György kőfaragó mestert bízták meg. A szervezet a megvalósítás költségét az önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium támogatásából, illetve saját forrásból fedezte. Az emléktáblát 2018. december 20-án katonai tiszteletadással avatták fel.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb