Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Úszóverseny a Szőnyi úton

Csaknem 200 gyerek részvételével rendeztek úszóversenyt a BVSC-Zugló Laky Károly uszodájában a hétvégén.

A versenyen azok a négy és tizennégy év közötti gyerekek vehettek részt, akik a Szőnyi úti úszótanfolyamokon tanultak úszni. A szervezők a 178 gyereket kor, nem és tudásszint alapján különböző futamokba osztották, a verseny végén pedig minden résztvevő ajándékot, illetve érmet kapott.

A Szőnyi úti uszodában délelőtt és délután is rengeteg gyerek tanul úszni. A zuglói általános iskolákból az önkormányzat jóvoltából minden negyedikes diák tíz alkalommal ingyenesen úszhat. Emellett a IV. és XIII. kerületekből, az agglomerációból, illetve a zuglói speciális intézményekből körülbelül 500 fő jár még rendszeresen a zuglói uszodába.

Az úszásoktatás a régi és az új tanmedencékben, illetve az új szárny 25 méteres medencéjének három sávjában történik. A szülők 14.45-től kezdve hat időpontra írathatják be a gyereküket. A foglalkozások 45 percesek, és hét edző oktatja a gyerekeket.

Az oktatók év vége felé is tartanak egy bemutató versenyt, amely a tavaszihoz hasonlóan népszerű esemény, a gyerekekre ugyanis mindkét alkalommal rengeteg szülő, ismerős és hozzátartozó kíváncsi, akik gondoskodnak a jó hangulatról az uszodában.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb