Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A lebonyolításért felel Rióban Szekeres Pál

A Zuglóban élő háromszoros paralimpiai bajnok vívónak a riói lesz az első olimpiája, amikor nem a pástról, hanem a pást mellől figyeli majd az eseményeket.

A Nemzetközi Kerekesszékes Vívószövetség (IWAS-FEC) a közelmúltban hirdette ki a riói paralimpia kerekesszékes vívóversenyeinek tisztségviselőit. A kiváló magyar sportolót, sportvezetőt – az IWAS-FEC jelenlegi alelnökét – a versenyigazgatóság elnökeként delegálják a nyári játékokra. Szekeres Pál feladata a verseny lebonyolításának teljes koordinációja lesz.

A 2013-ban Prima-díjjal kitüntetett sportember korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkáraként is dolgozott, ma az EMMI fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa, emellett pedig a kerekesszékes vívóválogatott szakmai vezetője.

A Magyar Paralimpiai Csapat a 2016-os Nyári Riói Paralimpiai Játékokra eddig 11 kvótát szerzett; judóban, sportlövészetben, kajak-kenuban, kerékpársportban és asztaliteniszben már biztosan lesznek magyar indulók, de vívásban is jó esélye van az olimpiai szereplésre a magyar versenyzőknek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb