Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló díszpolgára számára Tokió 2021-ben is elérhető cél

Zugló Díszpolgára, az olimpiai bajnok párbajtőrvívó Szász-Kovács Emese nincs nagyon elkeseredve a tokiói olimpia egyéves halasztása miatt.  A Vasas Zuglóban élő kiválósága szerint így legalább több ideje van arra, hogy pótolja a másféléves kihagyása miatt keletkezett lemaradását.

A riói olimpián a magyar csapat első aranyérmét nyerő sportoló nehéz ciklust tudhat maga mögött. Egyrészt 2018-ban elveszítette imádott Mesterét, Kulcsár Győzőt, akivel több mint húsz éve készült a versenyekre, és, akinek a segítségével a számos világ- és Európa-bajnoki érem után pályafutása harmadik olimpiáján sikerült feljutnia a csúcsra. Emese ugyancsak ebben a ciklusban –pár nappal a zuglói díszpolgári címének átvételét követően – férjhez ment, és tavaly nyáron ikergyermekeknek adott életet.

Vívópályafutását azonban nem adta fel, hosszas hezitálást követően új edzőt választott magának, a korábbi Kulcsár-tanítvány Peterdi András személyében, akivel tavaly ősszel megkezdte a felkészülést a tokiói olimpiára. A 37 éves klasszis a márciusi budapesti Grand Prix-n tért vissza a pástra. A selejtezőből indulva a főtáblára jutott versenyen. Több lehetősége azonban nem maradt a kvalifikációs pontok gyűjtésére, a Nemzetközi Vívó Szövetség ugyanis a koronavírus-járványra való tekintettel minden versenyt felfüggesztett. Ezt követte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrég hivatalossá vált döntése, mely szerint egy évvel elhalasztják az idén nyárra kiírt tokiói olimpiát.

Emese úgy véli, a jelenlegi karatén helyzetben a legtöbb, amit tehet, hogy megpróbálja karban és edzésben tartani magát, emellett anyaként is helyt kell állnia otthon. De nagyon várja már, mikor lehet ismét lemenni a vívóterembe, mert továbbra sem mondott le arról a vágyáról, hogy ott lehessen majd pályafutása negyedik olimpiáján.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb