Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A zuglói sakkozót az olimpián és a youtube-on is elismerték

A világjárvány miatt az idei moszkvai sakkolimpiát 2021-re halasztották, ugyanakkor a sportág nemzetközi szövetsége (a FIDE) idén első ízben meghirdette az Online Sakkolimpiát, amelyet július 22 – augusztus 3 között bonyolítottak le.

A sakk az egyetlen sportág, amely online területen is kiválóan tud működni. Az idei online verseny ugyanakkor abban is rendhagyó volt, hogy a korábbi megszokott négy-négy fős fiú és lánycsapatok helyett, most egy hat fős (három-három fiú és lány) gárda képviselte a nemzeteket. A magyarok a tíz csapatból álló csoportja másodikként lépett tovább Azerbajdzsán mögött. A rájátszásban egy rendkívül szoros mérkőzésen legyőzték a németeket, majd a negyeddöntőben vereséget szenvedtek a későbbi győztes oroszoktól. A fiatal magyar csapat legjobb játékosa a zuglói Kozák Ádám volt, aki a 19 lejátszott partijából 15,5 pontot hozott.

– Ádám volt a csapat legfoglalkoztatottabb és legponterősebb játékosa – tudtuk meg Varga Orsolya Erikától, Ádám édesanyjától. – Az elődöntőnél és a TOP Divízióba kerülésnél is hatból hat mérkőzést nyert, és az Online Olimpia első etapját követően a FIDE értékelésében is bekerült az olimpia „Dream Team” csapatába. A második szakaszban – már a TOP Dívizióban – kilenc mérkőzéséből 6,5 pontot hozott, mellyel szintén bekerült a legjobb játékosok közé. Pedig a mezőny tele volt szupernagymesterekkel, olimpikonokkal, világ- és Európa-bajnok sakkozókkal. Nem véletlen, hogy a németek elleni negyeddöntőnk beharangozóját és esélylatolgatását is Ádám (és egy német sakkozó) fotójával illusztrálták. Az abszolút favorit oroszok ellen is biztosan tartotta a táblát, nem rajta múlott a jobb eredmény.

A zuglói fiatalember nagyszerű teljesítményéről az online sakkolimpiát követően több beszámoló és több újságcikk is megemlékezett. Arról viszont nem írtak, hogy Ádámnak volt egy olyan “mesteri, szórakoztató és zseniális” jelzőkkel illetett, majd azonnal tanulmányként átavanzsált olimpiai játszmája, amit nem csak a szakértők, hanem a nézők, youtuberek is beválasztottak az olimpián játszott legjobb tíz online játszma közé.

Minden nagyobb versenyen, így az olimpián is díjazzák a legjobb játszmát, vagy játszmákat. Ádám sakkjátszmájának nagyszerűségét az is alátámasztja, hogy a szavazatok alapján az idei olimpián övé lett a második legjobb játszma. Az első helyezett és így a díj nyertese az orosz Alekszej Sirov lett, aki maga is azt nyilatkozta a díj kihirdetése után egy kommentben, hogy pár hónapja tréningezte Ádámot, és annak is örült volna, ha most a tanítványa nyer. Azt hiszem ennél szebb elismerést és jó véleményt nem is kívánhat egy ilyen fiatal játékos!

Magyarország megpályázta a 2024-es sakkolimpia rendezését, melyről hamarosan döntés születik. Ha ez kedvező lesz a számunkra, akkor a tavalyi U18-as Európa-bajnok, illetve a magyar sakksport legifjabb nagymestere hazai közönség előtt is bizonyítani tudja majd fantasztikus tehetségét.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb