Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egy magyar lángelme, aki Einstein barátja volt

Szilárd Leó 1989. február 11-én Budapesten jött a világra. Mérnök családba érkezett, már 13 éves korában komolyan érdekelte a fizika és a politika. Azon a berlini egyetemen doktorált, ahol korának nagy tudósai, köztük Albert Einstein is tanított. Zseniális elképzeléseivel hamar elnyerte a tudós életre szóló barátságát. 

Szilárd 1933 áprilisában Londonba költözött. Ez idő tájt Lord Ernest Rutherford az atommag hatalmas energiájáról értekezett, de kizártnak tartotta, hogy az atomenergiát földi körülmények között fel lehetne használni.

Szilárdot bosszantotta a lehetetlen, és elkezdett a problémán gondolkodni. A legenda szerint Londonban sétálva megállította egy piros lámpa, és akkor villant be agyába a megoldás. Barátai nemigen hittek az anekdotának, mivel Szilárd sosem állt meg a piros lámpánál.

1939 januárjában érte a hír, hogy a németek felfedezték a neutrongazdag urán magjának könnyed hasadását, vagyis az atombomba fejlesztésén dolgoztak. A fennálló veszélyről Albert Einsteinnel közös levélben figyelmeztette Rooseveltet. A németek nem tudták befogni a maghasadás energiáját, ezért letettek az atombombáról, de Szilárd ragyogó ötleteivel, Enrico Fermi, Wigner Jenő és Neumann János közreműködésével megtalálta a megoldást. Így indult el a Manhattan-terv, ami az atombomba megszületéséhez vezetett.

A kivitelezésben nem vett részt, a nukleáris fegyverkezést ellenezte, de a békés felhasználást nem: az áramot fejlesztő atomreaktor tervét Fermivel közösen dolgozta ki. A nukleáris mikrobiológia területén is kutatásokba kezdett. 1959-ben diagnosztizálta a hólyagrákot, amelyben maga is szenvedett. Betegségét egy új gyógyászati eljárás, a rák radioterápiájának kidolgozására használta fel.

A hónap szülöttei

1912. február 28. Alfonzó (Markos József) magyar artista, színész, humorista. Legnépszerűbb alakítása Bagaméri volt a Keménykalap és krumpliorr sorozatban.

1926. február 19. Kurtág György kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus. Pilinszky János és József Attila verseit is megzenésítette.

1955. február 24. Steve Jobs amerikai feltaláló és üzletember, az ő vezetése alatt fejlesztették ki az Apple Computert.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb