Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

KSI-s és BVSC-s vízilabdázók is tagjai az Európa-bajnok U15-ös vízilabda csapatnak

Sporttörténelmet írt a lány és a fiú U15-ös vízilabda-válogatott, korábban ugyanis még sosem fordult elő, hogy egy korosztályban mindkét nemben ugyanaz a nemzet nyerje az Európa-bajnokságot. Az aranyéremből jópár zuglói fiatal is kivette a részét.

A magyar korosztályos csapatok most néhány napon belül mindkét kontinensviadal aranyérmét elhódították. A dr. Sike József által irányított női csapatnak annyiban könnyebb dolga volt, hogy az U15-ös Eb-t Szentesen rendezték, így hazai közönség előtt játszhatták a mérkőzéseiket. A győzelemért azonban így is alaposan meg kellett dolgozniuk, de a horvátok, hollandok mellett a görögöket és az oroszokat kétszer is sikerült legyőzniük, utóbbiakat a döntőben is megverték, így a magyar női U15-ös vízilabdacsapat lett a legjobb Európában.

Az aranyéremből néhány zuglói fiatal is kivette a részét. A BVSC-Zuglót Bereczki Laura és Kiss Patrícia, a KSI SE-t pedig Lendvai Natasa képviselte az Európa-bajnok együttesben. A magyar lánycsapat nem mellesleg 23 év után tudott korosztályos világversenyen aranyérmet nyerni.

Csoportkép az U15-ös vízilabda válogatottról

Alig fejeződött be a lányok versenye, a portugáliai Loulé-ban máris kezdetét vette az U15-ös fiú vízilabda Európa-bajnokság. A tornán a Dávid Zoltán, Regős Áron, Bisztritsányi Dávid által irányított magyar csapat a horvátok, a lengyelek, a grúzok, a törökök és a görögök legyőzésével jutottak el fináléig, ahol a spanyolok vártak rájuk. A fiúk azonban a döntőben 10-5-ös sima győzelemmel tették fel a koronát addigi teljesítményükre. Az Eb-győztes csapatban szintén több zuglói játékos is helyet kapott. A BVSC-Zuglóból Balogh Botond, Doroszlai Zalán és Tátrai Tamás, a KSI SE-ből pedig Bötkös Patrik, Mérő Alex és Nagy Zalán volt ott Portugáliában.

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb