Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megemlékezés a Bosnyák téren

A magyar sport napja alkalmából tartottak megemlékezést a Bosnyák téri olimpiai emlékkőnél.

Köszöntőt mondott Horváth Zsolt sportért felelős alpolgármester, majd a jelenlévők – Tóth Attila szabadidősport tanácsnok, Kinisch Andrea ifjúsági és testvérvárosi kapcsolatokért felelős tanácsnok, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a paraúszó válogatott kapitánya – megkoszorúzták az emlékkövet.

1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri versenyét Budapesten. A magyar kormány 2000-ben nyilvánította ezt a napot a magyar sport napjává.

– Hazánk sportolói összesen 184 aranyérmet szereztek az újkori olimpiák történetében – mondta Horváth Zsolt az ünnepségen. – Ebből közel negyven aranymedál zuglói sportoló nevéhez fűződik. Az ő tiszteletükre állíttatta az önkormányzat, valamint a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. 2016 áprilisában az emléktáblát a Bosnyák téren. A zuglói olimpiai emlékmű kezdeményezője Rátonyi Gábor, a kerület korábbi polgármestere volt. Az elmúlt hat évben egyszer már bővíteni kellett a névsort, és nemrég, a tokiói paralimpián Veres Amarilla és Pálos Péter is aranyérmes lett, így őket is fel kell majd írnunk az emlékkőre. Ez pedig egyezik azzal a törekvésünkkel, hogy az emlékhelyet megújítsuk, amelyre remélhetőleg még idén nyáron sor kerülhet.

Fotó: Balogh Róbert

Győr Béla, a MOA főtitkára elmondta, a zuglói olimpiai emlékkő a fővárosban, sőt az országban is kuriózumnak számít, büszke lehet rá a kerület.

– Sajnos, a zuglói bajnokok közül többen elhunytak már – tette hozzá Győr Béla. – Ezzel a programmal rájuk is emlékezünk.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb