Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Átadták az MTK új küzdősport centrumát a Lantos Mihály Sporttelepen

Európai szinten is egyedülálló küzdősportcentrumot adtak át szeptember 23-án a Lantos Mihály Sporttelepen. Az új létesítmény két sportágnak, a cselgáncsnak és a karaténak biztosít majd edzéslehetőséget.

Elkészült az MTK idei legnagyobb beruházása, a Lantos Mihály Sporttelepen levő küzdősport centrum. A létesítmény átadóünnepségét szeptember 23-án tartották. 

– Zugló a sport fővárosa, amit most is bizonyított – mondta Horváth Csaba polgármester, aki Horváth Zsolt alpolgármesterrel közösen vett részt a szeptember 23-i ünnepségen. – Mert nincs még egy olyan város vagy kerület, amelyben annyi kiemelt sportlétesítmény lenne, mint nálunk, Zuglóban. A sok jó létesítmény pedig generálja a jó eredményeket, a kettő együtt pedig rengeteg fiatalt vonz be az edzőtermekbe. Biztos vagyok benne, hogy az új küzdősportcentrum is ezt a célt fogja szolgálni.

A rendezvényen Deutsch Tamás, az MTK elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vállalt a beruházásban. Mint mondta „a sporttelep tulajdonosa a zuglói önkormányzat, a létesítmény használója és fejlesztője pedig az MTK, így a két szervezetnek össze kellett fognia a fejlődés érdekében”. 

MTK átadó illusztráció

A megnyitón részt vett a két érintett sportág szövetségének elnöke, dr. Mészáros János (karate) és Kovács Antal (cselgáncs), akik egyaránt dicsérték az új létesítményt. Olyannyira jónak találták a terem adottságait, hogy szerintük a válogatottak is gyakran fognak majd Zuglóban készülni. A 2020-as (2021-ben rendezett) tokiói olimpián az MTK-s Tóth Krisztián cselgáncsban és az ugyancsak MTK-s Hárspataki Gábor karatéban szerzett bronzérmet.

Az új küzdősport centrum 2200 m2-es, kétszintes, a földszinten a több mint 200 m2-es konditerem és a cselgáncs dojo (edzőterem) található, az első emeleten van a karatésok edzőterme, míg a másodikon a gépészetet helyezték el. A mai gazdasági helyzetben nem elhanyagolandó, hogy a létesítmény a legfejlettebb technikával lett felszerelve, amely az üzemeltetését is költséghatékonnyá teszi.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb