Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglóban járt a legismertebb magyar autóversenyző

A Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet vendége volt kedden Michelisz Norbert. A Sportfórumom a 3-12 évfolyamos diákok szinte zsúfolásig megtöltötték a tornatermet.

A World Tuning Car Championship (WTCC) versenysorozatában 2009 óta részt vevő, és immár négy futamgyőzelmet, illetve 15 dobogós helyet is magáénak tudó pilóta elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek vette a zuglói iskola meghívását. “Korábban megfordultam már diákok között, többek között a saját középiskolámban is, ám az a lelkes fogadtatás, amely Zuglóban ért engem, egyrészt nagyon meglepett, másrészt nagyon megható volt” – mondta a Zengő Motorsport versenyzője.

A 31 éves pilóta ezt követően részletesen mesélt a pályafutásáról, az idei túraautó-világbajnokságról,  a terveiről és többek között arról is, hogy még a világbajnoki cím megszerzéséről sem mondott le. Szót ejtett arról is, hogy a sportos vezetés csak a versenyeken jellemző rá, a hétköznapi életben ugyanolyan úrvezető, mint az összes többi autó sofőrje.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

“Autóversenyzőként sokkal nagyobb a felelősségem, nekem ugyanis példát kell mutatnom a biztonságos közlekedésből” – tette hozzá Michelisz Norbert, aki november 28-29-én a katari versennyel búcsúzik majd az idei szezontól, és a közel-keleti versenypályán biztos, hogy tövig nyomja majd a gázpedálokat annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érhessen el.

A Csanádiban nagy hagyománya van annak, hogy neves sportolókat tiszteletbeli osztályfőnököknek kérnek fel. Eddig azonban csak az olimpiai sportágak képviselői kaptak ilyen felkérést. Az első nem ötkarikás osztályfőnök Michelisz Norbert lett.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb