Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A Magyar Sport Napján történt

A Magyar Sport Napja alkalmából megemlékezést tartottak a Bosnyák téri olimpiai emlékkőnél. Az eseményen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is részt vett.

1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri versenyét Budapesten. Ennek az eseménynek a tiszteletére 2000 óta május 6-án a Magyar Sport Napját ünnepeljük. A magyar sportolók eddig 177 olimpiai aranyérmet szereztek az újkori olimpiák történetében. Ebből 33 aranymedál zuglói sportoló nevéhez fűződik. Az ő tiszteletükre állíttatott emléktáblát a zuglói önkormányzat és a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 2016. áprilisában a Bosnyák téren. Az olimpiai emlékmű kezdeményezője Rátonyi Gábor, a kerület korábbi polgármestere volt, aki politikai pályafutása előtt maga is élsportoló, edző és sportvezető volt. A Bosnyák téri emlékkő névsorát az elmúlt öt évben egyszer már bővíteni kellett, és remélhetőleg az idei tokiói olimpia után is új nevek kerülhetnek rá. Eddig ugyanis már több zuglói sportoló kvalifikálta magát a nyári játékokra.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Az emlékkő kizárólag azon sportolók nevét tartalmazza, akik nyári-, téli-, para- és ifjúsági olimpián, illetve sakkolimpián zuglói kötődésű versenyzőként aranyérmet szereztek. A bajnokok fele sajnos már nem él. Idén május 6-án rájuk emlékeztek a Bosnyák téren, ahol az önkormányzat nevében Horváth Csaba polgármester és Horváth Zsolt alpolgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Kulcsár Krisztián és Győr Béla helyezték el az emlékezés virágait.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb