A Magyar Kézilabda Szövetség Parasport Albizottsága idén már ötödik alkalommal rendezte meg a Közép-Európa Liga csörgőlabdabajnokságot. A verseny helyszíne a magyar csörgőlabdaválogatott fő bázisának számító zuglói Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium tornaterme volt.
A Közép-Európa Ligát öt évvel ezelőtt a magyar és a szlovén szövetség közösen hozta létre annak érdekében, hogy a csapatok ne csak a világversenyeken játsszanak tétmérkőzéseket. A hétvégi tornán a két rendező, illetve az állandó partnernek számító montenegrói és román válogatottak mellett már Izrael és Nagy-Britannia is részt vett.
Bodányi Levente szövetségi kapitány elmondta, hogy magyar szempontból a liga legfontosabb célja, hogy felkészüljenek a szeptemberi B csoportos Európa-bajnokságra. A magyar válogatott egy generációváltáson megy keresztül, a 2001-es Európa-bajnok gárdából már csak Orsós Zsolt és Bélafi Szilárd tagja az együttesnek, melléjük kell a tehetséges fiatalokat beépíteni.
Fotó: Képszerkesztőség
– Nyolc fős a keretünk, akikből a szövetségi kapitány mindig a legjobb hatot nevezi az adott versenyre. Most azonban hárman is sérültek vagyunk, emiatt csak öten lehetnek ott a pályán – mondta Orsós Zsolt.
A magyar csapat valamennyi B csoportos ellenfelétől, a britektől, az izraeliektől, és a montenegróiaktól is kikapott, csak a C csoportos románokat tudta megverni. A Közép-Európa Liga négyfordulós, a mostani zuglói volt a második állomása. A csapatok áprilisban Ljubljanában, majd júniusban ismét a Neumannban találkoznak. Az első két helyezett automatikusan az elődöntőbe jut, a 3-6. helyezettek pedig keresztbe játszanak majd a másik két döntős helyért.