Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Díjazták a KSI legjobbjait

A Központi Sportiskola SE minden évben megválasztja az egyesület legjobb női és férfi sportolóját. Idén az evezősök örülhettek a Bajnokok Vacsoráján.

“A KSI SE 53 éves történetében sohasem volt még olyan erős csapatunk, mint idén” – mondta Hazsik Endre elnök a december 9-én rendezett Bajnokok Vacsoráján, melyre hagyományosan csak a világ- és Európa-bajnokságokon szerepelt sportolókat hívták meg. A résztvevők így is megtöltötték a Stefánia Palota ebédlőjét. “2015-ben összesen 84 sportolónk vett részt valamilyen világversenyen, ez rekord. A KSI mindig nagy létszámban van jelen az EB-ken és vb-ken, ám az eddigi 75 fős csúcsunkat idén messze túlszárnyaltuk. Jövőre olimpiát rendeznek, melyre remélhetőleg erős csapatot delegálunk, és ennek a csapatnak több tagja is éremeséllyel utazhat majd Rióba” – tette hozzá Hazsik Endre.

A KSI SE vezetősége minden évben megválasztja az egyesület legjobb női és férfi sportolóját. A győztesek kiválasztása pedig mindig nehéz feladatot jelent a döntéshozók számára. Az idei évben a 84 Eb és vb résztvevő 19 érmet, köztük nyolc aranyat szerzett, négyen pedig már kvalifikációt is szereztek az olimpiára. Ám a jók között is akadt legjobb: az Év sportolója címet a nőknél a kajakos Vad Ninetta nyerte, aki a bakui Európa-játékokon egy-egy arany és bronzérmet szerzett, a milánói kvalifikációs világbajnokságon pedig az olimpiai részvételt jelentő 9. helyen végzett a női K-1 200 méteren. Akiket megelőzött: a felnőtt maratoni kajak (nem olimpiai szám) világ—és Európa-bajnokát, Bara Alexandrát, illetve az ifjúsági Európa- és világbajnok kajakozót, Racskó Fruzsinát.

A férfiaknál az Év sportolói a világbajnoki ezüstérmes, Európa-játékok negyedik kenukettős, Vasbányai Henrik és Mike Róbert lettek, megelőzve az Európa-bajnoki ötödik öttusázó Kasza Róbertet és a világbajnoki ötödik tornászt, Hidvégi Videt. A Bajnokok Vacsoráján a klub legeredményesebb edzőit is megnevezték, ezt a címet négyen kapták: Oláh Tamás (kenu), Takács Péter (öttusa), Laufer Béla (torna) és Pánczél Gábor (cselgáncs).

A Központi Sportiskola SE (KSI) mind a mai napig az utánpótlás-nevelés egyik legfőbb hazai bázisa, a klubnak ráadásul már felnőtt klasszisai is vannak. 53 évvel ezelőtt azzal a céllal hozták létre a KSI-t, hogy tehetségeket neveljen a magyar sport számára. A klub színeiben az első olimpiai aranyérmet Wladár Sándor szerezte az 1980-as moszkvai olimpián, miután 17 évesen megnyerte a 200 méteres hátúszást. Egy évvel később azonban – a többi KSI-s fiatalhoz hasonlóan – ő is egy másik klubban, az Újpesti Dózsában folytatta a pályafutását. Ez ugyanis kötelező volt. A Központi Sportiskola a sporttörvény változását követően a 2000-es évek elején sportegyesületté alakult, és azóta már felnőtt sportolóknak is versenyzési lehetőséget nyújt. Így az általa felnevelt tehetségek ma már nem más egyesületekben lesznek igazán nagy bajnokok, mint például Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Erdei Zsolt vagy Berki Krisztián.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb