Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Együtt a három Klampár

Különleges vendégeket fogadott a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti kör február 24-én. A zuglói sportbarátok az Őrnagy utcai Csanádi Árpád Sportiskola ebédlőjében egyszerre három Klampár Tiborral beszélgethettek.

A prímet természetesen a legidősebb Klampár, a kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett asztaliteniszező vitte, aki sokat mesélt pályafutása kezdetéről, a hetvenes évek aranycsapatáról, a Jónyer-Klampár-Gergely trióról, az elhíresült balhéiról, az eltiltásairól, és az asztalitenisz szabályváltozásairól.

A fia, ifjabb Klampár Tibor még csak 1 éves volt, amikor édesapja 1979-ben Phenjanban a magyar férfi csapat tagjaként a kínaiak kétszeri legyőzésével világbajnok lett. Ő is asztaliteniszezett, ám az apja árnyékában nem lett belőle kiemelkedő játékos.

A legkisebb Klampár Tibor viszont nagy figyelemmel hallgatta a nagyapját. Ő ugyanis szeretne majd hasonló sikereket elérni, ezért iratkozott be a KSI Asztalitenisz Szakosztályába, ahol már szép eredményekkel rendelkezik. A legifjabb Klampár Tibor nem mellesleg az Őrnagy utcai iskola 9. évfolyamos tanulója.

A három Klampárra meglepően sokan voltak kíváncsiak. Az egyik néző, Csík Márta például Olaszországból érkezett azzal a céllal, hogy találkozhasson a nagy legendával.

Klampár Tibor pályafutása során számtalan magyar bajnoki címet szerzett. Hét alkalommal például női játékossal hódította el a vegyes páros aranyérmét. Csík Márta szombathelyi színekben versenyezve az egyik sikernél a partnere volt. Klampár Tibor és az Olaszországban élő Csík Márta negyven év után találkozott újra Zuglóban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb