Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Életre szóló barátság köti össze a Regőczy–Sallay párost

Olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncosunk, Sallay András mostanában ritkábban érhető el Zuglóban. Na, nem azért, mert elköltözött a Zichy Géza utcai művészlakásából, hanem mert a pandémia időszakát inkább a zebegényi házában tölti. A február azonban így is számos emléket idézett fel benne.

Olyan, hogy egy éve ne utazzak sehova, ne üljek repülőn, gyerekkorom óta nem fordult elő velem – mesélte a kiváló sportoló.  Harminc éve az amerikai IMG cégnek vagyok a műkorcsolya-felelőse, illetve a reklámügyek, a televíziós közvetítések és a VIP-vendéglátás egyik fő koordinátora. Emiatt folyamatosan járom a világot, évente általában nyolc hónapot vagyok távol a zuglói és a zebegényi otthonomtól. Néha úgy érzem, többet utazom, mint Magellán. Ha össze kéne számolnom, cirka 3500 alkalommal repültem már. Most meg otthon vagyok, és a legtávolabbi hely, ahova eljutottam, Kisújszállás volt, ahol halottak napja környékén jártam.

Krisztinából és Andrásból 1967. február 17-én 20 órakor lett jégtáncos pár a Millenárison. Fotó: ISU Archívum

Az egykor világhírű, és még ma is népszerű Regőczy Krisztina–Sallay András páros férfi tagjával mindig februárban a legjobb beszélgetni. Ez a hónap ugyanis sok emléket felszínre hoz.

“Krisztával 1967. február 17-én 20 órakor lettünk egy pár a Millenárison, a szüleink és az edzőnk unszolására. Azonnal egymásra találtunk, öröm volt együtt edzeni. A sportágunk azonban olyan, hogy csak hosszú évek kemény munkájával lehet betörni az elitbe. Nekünk is tíz év közös munka után jött csak össze az első Eb-érem. 1980-ban szintén februárban volt a Lake Placid-i olimpia, amelyre már esélyesként érkeztünk, és végül kiváló kürt futottunk.

A szakma és a közönség is bennünket tartott győztesnek, ám a sportdiplomáciánk még nem vetekedhetett a szovjetekével, akik ráadásul Moszkvából egy matematikust is magukkal hoztak, hogy készítsen egy olyan „algoritmust”, amely nem bennünket, hanem a szovjet párost hozza ki győztesnek. És ez így is történt. Sikerült úgy alakítaniuk a döntést, hogy pont a szovjet zsűritag helyezésszáma (aki biztos, ami biztos alapon csak a harmadik helyre rangsorolt bennünket) alapján lettünk „csak” ezüstérmesek” emlékezett vissza a zuglói jégtáncos. “De tudja mit, én ma is büszke vagyok erre az ezüstre, és büszke vagyok arra, hogy emiatt az ezüst miatt az emberek 67 éves koromban is felismernek és szeretnek. Nekem, nekünk hosszú távon kifizetődött az az ezüstérem.”

“Az együtt töltött 17 év olyan szinten kovácsolt össze bennünket – helyeselt Regőczy Krisztina –, hogy életre szóló barátságot kötöttünk. Kevés párnak adatik meg ilyen kapcsolat, ezért ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam. Andrással természetesen ma is találkozunk, és még gyakrabban beszélünk. Sokáig könnyű helyzetben voltunk, hiszen a jégtáncvilágbajnokok közül mi vagyunk az egyetlen páros, amelynek mindkét tagja a nemzetközi szövetségben látott el fontos feladatokat. Így az év nagy részében számtalan alkalmunk volt személyesen is találkozni és beszélgetni.”

A jégtáncos Sallay Andrást sokan ismerik, de a művészi oldaláról jóval kevesebben tudnak. A jégtánctól persze nem áll távol a művészet, hiszen a zene- és ruhaválasztás, a kűr koreografálása és előadása már önmagában művészi tevékenységnek számít. András esetében azonban ennél többről van szó.

Fotó: Balogh Róbert

“Zugló azon részén lakom, amelyet a főváros kimondottan a művészeknek ajánlott. Ezt bizonyítja az a sok műteremlakás, amely még ma is megtalálható a Zichy Géza utcában. Gyerekként én is itt tanultam festeni, egy olyan házban, amely valamikor László Fülöp festőművészé volt, és ahol engem Szegvári Károly oktatott” – árulta el Sallay. “Miután felnőtt és ismert sportoló lettem, lehetőségem nyílt egy lakás megvásárlására ebben a házban, amelyre mind a mai napig büszke vagyok.”

András a pandémiával járó bezártságot is próbálja hasznosan eltölteni. Fiatal kora óta szenvedélye a fotózás. Pályafutása pedig lehetővé tette, hogy olyan témákat örökíthessen meg, mint például a berlini fal vagy a 1968-as prágai bevonulás.

“Az elmúlt hónapokban azzal foglalkoztam, hogy a több ezer filmtekercsemet átvizsgáljam és rendszerezzem, illetve a legfontosabb képeket digitalizáljam, hogy egyszer majd könyvben is megjelentethessem őket” – mondta lapunknak Sallay András. “Bízom benne, hogy 2021-ben vége lesz ennek a szörnyű időszaknak”.

Bár a korcsolyaversenyek egyelőre elmaradnak, a márciusi svédországi világbajnokság megrendezésében nemcsak az egyik főrendező, Sallay András, hanem az egész sporttársadalom reménykedik.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.