Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Erősödik a riói csapat

Bár még több sportágban is zajlanak a kvalifikációs versenyek, illetve bizonyos sportágakban hazai válogatót kell még rendezni, azért három hónappal a nyári ötkarikás játékok előtt már körvonalazódik, kik képviselhetik majd a nyári ötkarikás eseményen a kerületi színeket.

Az már biztos, hogy úszásban Bernek Péterért, vívásban Mohamed Aidáért és Szász Emeséért, sportlövészetben Egri Viktóriáért és Péni Istvánért, öttusában Kasza Róbertért és szinte biztos, hogy Földházi Zsófiáért is, vagy parasportban az asztaliteniszező Pálos Péterért szurkolhatunk majd Rióban, de ez a szám valószínűleg a kajakosokkal, a női pólósokkal és remélhetőleg a birkózókkal még nőni fog.

Judóban két évig tart a kvótaszerzés, amely május végén zárul majd, de szinte biztos, hogy a KSI-s Joó Abigél és Tóth Krisztián ott lesznek majd Rióban. Pánczél Gábor tanítványai a kazanyi Európa-bajnokságon gyakorlatilag biztosították olimpiai részvételüket.

Abigél a 78 kg-os súlycsoportban erőnyerőként kezdett, majd egy EB-bronzérmes portugál versenyzőt vert, a negyeddöntőben viszont vereséget szenvedett holland riválisától, és a vigaszágon is kikapott szlovén ellenfelétől, így a hetedik helyen fejezte be a versenyt. Ez azonban az olimpiai kvalifikációs listán való helyét már nem befolyásolta, így Abigél mostantól kezdheti a felkészülését az olimpiára.

A tavalyi világbajnokság ezüstérmese, Tóth Krisztián a 90 kg-os súlycsoportban szintén erőnyerőként kezdett, majd finn, lengyel, litván és francia (ez utóbbi sérülés miatt visszalépett) riválisát legyőzve bejutott a döntőbe, ahol viszont vereséget szenvedett a háromszoros világbajnoki érmes grúz ellenfelétől. Ezzel a 21 éves zuglói judós a vb-ezüst mellé egy EB második helyet is begyűjtött. Krisztiánnak ebben az évben ez volt a harmadik ezüstérme az olimpiai kvalifikációs sorozatban, mellyel nemcsak a riói részvételt harcolta ki, hanem a ranglistán elfoglalt előkelő helyének köszönhetően azt is, hogy kiemeltként várhassa a riói sorsolást.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb