Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fejest ugrottunk az élményekbe

Hajnal András junior Európa-bajnok, felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes műugróval találkozhattak a napközis táborozók augusztus 11-én.

A Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. napközis tábori sportprogramjának keretében ismét jeles sportolót mutatkozott be a táborozóknak. A Herman Ottó Tudásközpont és Általános Iskola udvarán működő altáborban a civilben multinacionális cégek trénereként dolgozó egykori sportoló mesélt a gyerekeknek pályafutása kezdetéről, a toronyugrás szeretetéről és nehézségeiről, olimpiai élményeiről, sikereiről és a kudarcairól is.

– A tízméteres mélységet úgy képzeljétek el, mint, amikor egy ház harmadik és negyedik emelete között lenéztek az utcára. Ilyen magasságban csak az ugrásra koncentrál a sportoló, minden mást kizár a fejéből, mert, ha nem így tenne, akkor biztos, hogy elrontaná a gyakorlatát. A repülés nagyon rövid ideig tart, egy elrontott vízbe érkezés pedig nemcsak rossz, hanem fájdalmas is lehet.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Hajnal András pályafutása legnagyobb eredményét a 2002-es berlini vizes Európa-bajnokságon érte el, ahol Lengyel Imrével szinkrontoronyugrásban ezüstérmes lett.  Pályafutása során két olimpián szerepelhetett, ötször választották meg a legjobb magyar férfi műugrónak. Toronyugrásban mind a mai napig ő tartja az országos bajnoki címek rekordját. 16 bajnoki címet nyert el.

Hajnal András, a többi sportolóvendéghez hasonlóan a Varga Zoltán Sporttelepen levő altábor résztvevőit is felkeresi, és ott is mesélni fog a gyerekeknek. A Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. célja, hogy a napközis tábor minden lakója hetente legalább egyszer személyesen is találkozhasson egy nemzetközi szinten eredményes magyar sportolóval.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb