Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Gőzerővel készülnek a paralimpikonjaink

A tervek szerint augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg Tokióban a tavalyról elhalasztott paralimpiát. A kerületet négy sportoló képviseli majd.

A kvalifikációs időszak úgy alakult, hogy a zuglói sportolók Tokióban mindössze két sportágban – asztaliteniszben és kerekesszékes vívásban –, de nagy reményekkel indulnak. Az előbbi sportágban Pálos Péter, Csonka András és Szvitacs Alexandra képviseli majd a kerületet. Mindhárman a BVSC-Zugló NB I-es asztalitenisz-csapatában játszanak.

Fotó: Balogh Róbert

Pálos Péter az utóbbi évek legeredményesebb magyar para-asztaliteniszezője. Az enyhe értelmi fogyatékkal született fiú 14 évesen kezdett komolyabban foglalkozni a sportággal a BVSC színeiben. Rögtön az első paralimpiáján, 2012-ben Londonban megnyerte a 11-es kategória küzdelmeit. Négy évvel később Rióból egy bronzzal tért haza. Európa-bajnoki címet szerzett 2011-ben és 2017-ben, emellett van még két Eb-ezüstje, valamint egy világbajnoki ezüst- és bronzérme. 2012 óta folyamatosan a legjobb háromban van a világranglistán, amelyet több ízben is vezetett már.

Csonka András Salgótarjánban kezdett asztaliteniszezni egy lakótelepi pingpongasztalon, majd testvére hatására vágott bele a versenyszerű sportba. Már 2004-ben, tizenhat évesen részt vett paralimpián. A következő két világversenyen egyaránt ötödik lett, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig már ezüstérmesként zárt a 8-as kategóriában. A világbajnokságokon az eddigi legjobb eredménye két, csapatban szerzett bronzérem, az Európa-bajnokságokon pedig egyesben egy-egy ezüst- és bronz-, míg csapatban egy ezüst- és két bronzérem volt a termése. A legjobb világranglistás helyezése a második pozíció volt.

Szvitacs Alexa asztaliteniszezőnek fiatalon kellett szembenéznie egy betegséggel.  A Kecskeméti Spartacus játékosaként az első osztályban pingpongozott, és mellette gyerekeket edzett, amikor minden előjel nélkül rosszul lett, és néhány nap után már az intenzív osztályon feküdt, élet-halál között. Az orvosok toxikus sokk-szindrómát állapítottak meg, hat életmentő műtétet hajtottak végre rajta: a bal karját és mind a tíz lábujját amputálni kellett. Alexandra már a kórházi ágyon eldöntötte, hogy paralimpikon, sőt paralimpiai bajnok lesz. A 2019-es helsingborgi Európa-bajnokságot S9-es kategóriában megnyerte.

Fotó: Magyar Paralimpiai Szövetség

A szintén BVSC-s Veres Amarilla 1993-ban veleszületett bénulással született. 13 évesen kezdett vívni, akkoriban még az épek között. Aztán kiderült, hogy betegsége miatt nem követheti az addigi edzéstervet, ezért segédedzőnek állt, majd kipróbálta a kerekesszékes vívást, és hamarosan már nemzetközi versenyeken is indult. Az első paralimpiájáról, 2016-ban Rióból, a párbajtőrcsapat tagjaként bronzérmesként térhetett haza. Ebben a fegyvernemben már világbajnoki ezüst- és bronzéremmel, kardvívásban pedig világ- és Európa-bajnoki érmekkel rendelkezik. 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb