Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 14. csütörtök, Szilárda

Itthon a Postás SE örökifjú bajnoka

A magyar sporttörténet legeredményesebb versenyzője, az ötszörös olimpiai bajnok, háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes Keleti Ágnes néhány napot Budapesten tölt. A januárban 95. életévét betöltő sportoló egykori sporttársaival néhány zuglói emléket is felelevenített.

Keleti Ágnes (eredeti nevén Klein Ágnes) 1945-ben lett a Budapesti Postás (ma Postás SE) igazolt versenyzője. 1948-ban zuglói sportolóként bekerült a londoni olimpiai csapatba is, ám egy szalagszakadás miatt lemaradt a játékokról. Távollétében a női kéziszer csapat ezüstérmet nyert. Felépülését követően még mindig zuglói sportolóként négy aranyat, és egy-egy ezüstöt és bronzot nyert az 1949-es budapesti főiskolás világbajnokságon.

Keleti Ágnes 1950-ben a TF Haladásba, majd négy év múlva a Budapesti Dózsába igazolt. Előbbi klub színeiben az 1952-es helsinki olimpián egy aranyat, egy ezüstöt és két bronzérmet, újpesti sportolóként pedig az 56-os Melbourne-i olimpián négy aranyat és két ezüstérmet nyert. Ez utóbbi olimpiát követően előbb Ausztráliában, majd Izraelben telepedett le. Keleti Ágnes a Postás SE centenáriumi ünnepségének is a díszvendége volt 1999-ben. Az olimpikon azt tervezi, hogy jövőre Budapesten ünnepli a 95. születésnapját.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.