A zuglói Németh Imre Általános Iskola idén ünnepli működésének harmincadik évfordulóját. A jubileumi programok egy része a következő tanévre csúszik át, addigra pedig hagyomány is lehet abból a kosárlabdatornából, amelyet első ízben április 12-én rendeztek meg a Lengyel utcai iskolában.
A rendezvény célja kettős, egyrészt a jubileumra és névadónkra szerettünk volna így emlékezni, másrészt az iskolánkban kiemelt sportágnak számító kosárlabdát is népszerűsíteni kívántuk – mondta Visontainé Tiborcz Márta igazgató.
A Németh Imre Kosárlabda Gálát a 2004-2005-ben született gyerekek számára hirdették meg. A szervezők egyetlen kritériuma az volt, hogy minden pályán levő csapatban legalább egy lány is játsszon.
Fotó: Balogh Róbert
A gálán az olimpiai iskolák közé tartozó Németh Imre Általános Iskola mellett a Móra, az Arany és a horvát iskola képviselte a kerületet, rajtuk kívül az újpesti Bene Ferenc Általános Iskola csapata is megmérette magát.
A minitornát végül a házigazda iskola csapata nyerte – nem véletlen, hisz a Lengyel utcai intézmény az egyik bázisa a Zuglói Sasok Sportegyesületnek – a Móra és az újpestiek csapatai előtt. A díjakat a helyezetteknek Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és Mogyorósi Attila, a Közép-Pesti Tankerület szakmai igazgatója adta át.