Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Lecsúsztak az érmekről a zuglói vívók

Az olimpia szempontjából rendkívül fontos világbajnokságot rendeztek a vívóknak Moszkvában. Az eseményen több zuglói vívó is pástra lépett, akik az orosz fővárosban a vártnál egy kicsivel gyengébben szerepeltek.

Szász Emese, Mohamed Aida, Révész Julianna és Várhelyi Anna képviselte a zuglói színeket a moszkvai vívó-világbajnokságon. Közülük Mohamed Aidának elsősorban önmagára kellett koncentrálnia, mivel női tőrben nem rendeznek majd csapatversenyt a riói olimpián, így ebben a számban csak egyénileg van lehetőség a kvóta megszerzésére. A májusi Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett zuglói sportolónak a főtábla első asszójában egy másik magyar vívóval kellett szembenéznie, és kettejük csörtéjét ezúttal a csapattárs, a honvédos Varga Gabriella nyerte, ami azt jelentette, hogy Aida számára a vártnál hamarabb ért véget a verseny.

Az olimpiával ellentétben a vb-n rendeztek csapatversenyt, ahol a női tőr válogatott a németek és az amerikaiak legyőzésével meglepetésre az elődöntőbe jutott. Itt azonban előbb az olaszoktól, majd a franciáktól is vereséget szenvedett – utóbbitól egy találattal -, így Aidáék végül a negyedik helyen végeztek.

Női párbajtőrben Szász Emese az eddigi eredményei alapján szinte már biztos olimpiai résztvevőnek tekintheti magát, ám, ha a csapatnak is sikerülne kvótát szereznie, akkor az azt jelentené, hogy rajta kívül még ketten vívhatnának az olimpián. Emese Moszkvában az egyéni versenyben a nyolcaddöntőig kiválóan vívott, a nyolc közé jutásért azonban vereséget szenvedett román ellenfelétől, így végül a kilencedik helyen fejezte be a versenyt. A csapatversenyben is a román párbajtőrözők bizonyultak jobbnak, és bár a magyar csapatnak végül sikerült megcsípnie az ötödik helyet, csökkent az esélye, hogy Emese BVSC-s csapattársa, Révész Julianna is pástra léphessen majd az olimpián.

Női kardban is a csapat sikeréért kellett leginkább izgulnunk. A BVSC-s Várhelyi Anna ugyanis az egyéni versenyben már a 64 között búcsúzott, igaz, a négyszeres világbajnok amerikai Zagunis ellen nem is ő számított esélyesnek. Ebben a fegyvernemben a csapat is gyengébben szerepelt, a vb-n elért tizedik hely pedig azt jelenti, hogy a zuglói sportolónak egyre kisebb az esélye arra, hogy ott lehessen Rióban.

A moszkvai világbajnokság kiemelt jelentőségű verseny volt, ahol a sportolók dupla pontokat kaptak. Az olimpiai kvalifikáció azonban jövő tavaszig tart, így a vívóinknak lesz még lehetőségük, hogy előrébb kerüljenek a ranglistán.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb