Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 13. szerda, Luca

Fölényes győzelemmel kezdett a Szabó-Kozák páros

Néhány hete látott napvilágot, hogy Szabó Gabriella és Kozák Danuta ismét egy hajóban eveznek. Az egykori világverő kajakos páros első sikere nem is váratott sokat magára, a szolnoki válogatóversenyen nagy fölénnyel utasították maguk mögé az egész mezőnyt.

A Szabó Gabriella – Kozák Danuta páros 2007 és 2010 között három világbajnoki és két Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Ezt követően Danuta már főleg az egyesre koncentrált, így Gabinak más társak után kellett néznie. Az elmúlt években Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával is szép sikereket ért el. Zugló díszpolgára a tavalyi évben Csipes Tamarával világ- és Európa-bajnokságot nyert, ám a honvédos páros társának eltiltása miatt ismét váltania kellett.

Szerencséjére gyerekkori barátnője, a londoni olimpia hőse, Kozák Danuta is éppen társat keresett magának, így a két egykori KSI-nevelés úgy döntött, együtt próbálnak meg kijutni a riói olimpiára. Az ehhez vezető úton az első fontos lépést már meg is tették: a szolnoki válogatóversenyen nagy fölénnyel nyertek a több egység előtt, így növelve esélyüket, hogy az augusztusi kvalifikációs világbajnokságon is ők képviselhessék K2 500 méteren a magyar színeket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.