A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre idén a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség, de a díjakat odaítélték.
Elismerést kaptak korábbi sportolók, edzők és tudományos szakemberek is. Átadták többek között a Bay Béla-, a Csik Ferenc-, az Eszterházy Miksa-, a Keszei Endre- és Kemény Ferenc-díjakat, illetve miniszteri elismeréseket is osztottak ki. A díjazottak között pedig két zuglói szakember is volt.
A sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére adományozható Kemény Ferenc-díjat kapta dr. Szabó Tamás, a MOB korábbi alelnöke, az ötkarikás szervezet szakmai és tudományos bizottságának egykori vezetője, a Testnevelési Egyetem magántanára, aki 1972-től negyven éven keresztül a „Jégszínházban” dolgozott, előbb a KSI módszertani főelőadójaként, tudományos munkatársaként, később igazgatójaként, majd a Nemzeti Sportmódszertani Kutató Intézet igazgatójaként; 2002-től a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatójaként, valamint annak jogutódjaként – NUSI UPI, NSI – működő szervezetek vezetőjeként. Dr. Szabó Tamás 2012 novembere óta a Budapesti Olimpiai Központ területén található Nemzeti Sportközpontok Sporttudományi és Diagnosztikai Központjának az igazgatója.
Ugyancsak a Kemény Ferenc-díjat vehette át dr. Gábor Antal Áron, a női vízilabda-válogatott korábbi orvosa, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház ortopéd- és baleseti sebésze, kórházi főorvosa és főtanácsosa, aki 82 esztendősen is aktívan praktizál még, de a sporttól a közelmúltban visszavonult.