Csapatsport kategóriában a 2017 utolsó negyedévében nyújtott teljesítményükért a KSI SE vízilabdázói érdemelték ki a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat, és az azzal járó félmillió forint értékű sportszervásárlási utalványt.
A KSI SE vízilabdázói remek őszi szezont tudhatnak maguk mögött: ifjúsági és gyerek korosztályban első helyezettként kezdhették meg a téli szünetet, a serdülők a harmadik helyen állnak, a szakosztály felnőttcsapata pedig hibátlanul zárta az idényt az OB I/B-ben.
A negyedévente díjazott csapatsportok kategóriájában a KSI SE vízilabdázói már nem először szerepeltek A hónap műhelye díj jelöltjei között, 2016-ban Az év műhelye elismerést is ők kapták. A tavaly év végi szereplésüknek köszönhetően erre ismét lesz lehetőségük.
A közönségdíjat és a százezer forintos utalványt egy másik zuglói műhely, a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hokisai nyerték.