Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
március 28. kedd, Gedeon

Újra megnyílt a centenáriumi kiállítás

„A százéves BVSC-Zugló” címmel rendeztek kiállítást a Zuglói Civil Házban. A tárlat megnyitóján a patinás klub centenáriuma óta eltelt öt évről is szó esett. Az egyesület ugyanis idén már 105 esztendős.

A BVSC-Zugló 2011-ben ünnepelte a kerek évfordulót. A kiállítást azért ismételték meg, mert az egyesület éppen abban az évben élte meg fennállásának legsötétebb pillanatait. Olyannyira, hogy még a klub további működése is veszélyben forgott. A körülmények 2012-ben változtak meg, amikor a Szőnyi úti telephelyet az önkormányzat átvette a MÁV-tól.

Ezután indulhattak be a sporttelepen a fejlesztések, amelyeknek köszönhetően ma már egy merőben más BVSC-Zuglóról beszélhetünk. Az október 7-én megnyitott, a sportmúzeum anyagából és a klub relikviáiból álló kibővített centenáriumi kiállítás tehát nemcsak a múltról, a klub jelenéről is beszámol. A tárlat megnyitó ünnepségén Karácsony Gergely polgármester reményét fejezte ki, hogy a BVSC-Zuglónak a jövője is hasonlóan gazdag lesz. Ennek érdekében a klubnak és az önkormányzatnak már több terve van. Szatmáry Kristóf elnök például a rendezvényen jelentette be, hogy hamarosan elkezdik építeni a Szőnyi úton az új 50 méteres medencét.

Fotó: Képszerkesztőség

A november 4-ig látható kiállítás megnyitóján még egy fontos esemény történt. A Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. és a Samodai József Helytörténeti Műhely nemrég egy életműdíjat alapított, amelyet az Aranycsapat legendás zuglói hátvédjéről, Lantos Mihályról neveztek el. Az elismerést a tervek szerint ötévente ítélik oda két olyan embernek, akik hosszú évtizedeken át sokat tettek Zuglóért és a kerület sportjáért. A Lantos Mihály Életműdíjat először Szemők Béla, a BVSC-Zugló egykori elnöke és dr. Hencsei Pál nyugalmazott egyetemi tanár, sporttörténész vehette át.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.