Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zárt kapus meccsek a Szőnyi úton

A szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt a Budapesti Labdarúgó Szövetség három zárt kapus mérkőzésre büntette a BVSC-Zuglót. A csapatnak emellett egy húszezer forintos bírságot is ki kell fizetnie, és egy szövetségi ellenőrt is fel kell fogadnia.

Április 2-án 19 órakor a Budapest Kupa negyeddöntőjében a BVSC-Zugló a Magyarországon élő afrikaiakból álló Inter CDF ellen mérkőzött. A találkozónak a négy közé jutáson kívül külön tétje is volt. A Budapest Kupa első négy helyezettje ugyanis részt vehet a Magyar Kupa 2015-16-os sorozatában is, ahol olyan ellenfelei lehetnek, mint a Videoton, a Fradi vagy az Újpest. Ilyen csapat pedig meglehetősen régen járt már a Szőnyi úton.

Ehhez azonban azt az Intert kellett volna legyőzni, amely százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Budapest-bajnokság II. osztályát. A BVSC-Zugló ugyanebben a bajnokságban az ötödik helyen áll. A találkozó esélyese a vendég Inter volt, és a papírformának megfelelően meg is nyerték a találkozót 3-0-ra.

A zuglói csapat szurkolói nehezen viselték a vereséget, és a meccs alatt többször is rasszista bekiabálásokkal próbálták felbosszantani az ellenfél játékosait. Ez ugyan nem sikerült nekik, ám a szövetség nem hagyta szó nélkül a történteket, és példátlanul szigorú döntést hozott.

A BVSC-Zugló a következő három hazai mérkőzését zárt kapuk mögött játssza majd, emellett szövetségi ellenőrt kell fogadnia a meccseire, és húszezer forintos bírságot is fizetnie kell. Az Inter azóta már a Budapest Kupa döntőjébe is bejutott, ahol a Pénzügyőr csapatával mérkőzik majd meg.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb