Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
szeptember 24. vasárnap, Gellért

Zuglói sportoló az első bakui érmes

A Bakuban zajló Európa Játékokon, a kötöttfogású birkózók 71 kilogrammos súlycsoportjában Korpási Bálint ezüstérmet szerzett.

A BVSC-Ganz-Tát sportolója kiváló formában birkózott a bakui Európa Játékokon. Takács Ferenc tanítványa az első fordulóban egy svéd birkózót vert meg technikai tussal 8-0-ra, majd a második körben a németek Európa-bajnokát, Frank Stäblert is legyőzte, míg a döntőbe jutásért a grúz Mindla Cukulidze-nél bizonyult jobbnak. Ez pedig már biztos érmet jelentett a számára. Az érem színéről a finálé döntött, ahol egy hazai birkózó, az azeri Chunayev várt Bálintra.

A közönség által támogatott birkózó ellen a zuglói fiúnak már nem sok esélye volt. Ráadásul az azeri fiú egy négypontos akcióval kezdte a mérkőzést, és ezt az előnyét az utolsó pillanatig tartani tudta, így a 2500 hazai szurkoló és a mérkőzést a helyszínen végignéző Ilham Aliyev államelnök is boldogan ünnepelhetett. Ugyanakkor Korpási Bálintnak sem kell szégyenkeznie, hisz a magyar csapat első Európa Játékokon szerzett érme az ő nevéhez fűződik, ezzel pedig sporttörténelmet írt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.