Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló legidősebb olimpiai bajnoka

Május 12-én ünnepelte 90. születésnapját Littomeritzky Mária, aki az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes 4×100 méteres női gyorsváltónak volt a tagja. Ebből az alkalomból köszöntette a bajnokot a BVSC-Zugló vezetése hétfőn.

Littomeritzky Mária 1927. május 12-én Szegeden született. Itt tanult meg úszni, majd a fővárosba költözve előbb a Csepel, azt követően pedig a BVSC versenyzője lett. Legnagyobb sikereit már zuglói úszóként érte el.

A londoni olimpián a gyorsváltóval ötödik, Helsinkiben első, Melbourne-ben pedig hetedik volt. Legjobb egyéni ötkarikás eredményét 1956-ban érte el, amikor a női 100 pillangón negyedik lett.

Helsinkiben az aranyváltó – Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin, Temes Judit és Littomeritzky Mária – tagja volt, a döntőben azonban nem úszott, így a kor szokásainak megfelelően az olimpián sem állhatott fel a győzelmi dobogóra. Az aranyérmét csak utólag, a finn nagykövetségen vehette át. A Magyar Olimpiai Bizottság természetesen őt is olimpiai bajnoknak tekinti.

A főiskolás világbajnokságokon négy arany- és három ezüstérmet nyert. Száz pillangón ő tartotta az országos csúcsot, a gyors- és vegyesváltóval pedig világrekordokat úszott.

Sportpályafutását befejezve gyógyszerészként a MÁV Kórházban dolgozott, mellette a Szőnyi úton edzősködött is, főleg az utánpótlással foglalkozott. 2016-ban a magyar úszósport halhatatlanjai közé választották. Littomeritzky Mária élete nagy részét Zuglóban töltötte, jelenleg is a kerületben lakik. A 90 éves olimpiai bajnokot május 22-én a BVSC-Zugló vezetése személyesen köszöntötte.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb