Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szvitacs Alexa a paralimpia dobogóján szeretne állni

Szvitacs Alexa a magyar sport egyik „csodája”. Egyrészt azért, mert képes volt egy szörnyű betegségből talpra állni, másrészt mert sérülten is töretlen elszántsággal küzd céljai eléréséért. 

Alexa sportpályafutása Hajdúszoboszlón kezdődött, ahol a Magyarországon élő és dolgozó kínai sztáredző, Csocsó (Vej Csin Csiu) fedezte fel őt. Ő hozta Budapestre a tehetséges lányt, aki – szintén Csocsónak köszönhetően – a BVSC-Zugló Szőnyi úti pingpongtermében is gyakran felbukkant.

– Mindig szerettem férfiakkal edzeni, mert az sokkal eredményesebbé tett engem a nők között – mondta Alexa, aki utánpótlás-korosztályban bajnoki címekig, Európa-bajnoki ezüstig és bronzig, illetve világbajnoki bronzig, felnőttként pedig a BSE-vel Extraliga-győzelemig, illetve egyéniben a magyar ranglista 8–9. helyéig jutott.

Négy év Kecskeméten. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Ám 2018-ban pihenés közben rosszul lett, intenzív osztályra került, több életmentő műtéten is átesett, aminek következtében amputálták a bal karját és az összes lábujját. Az orvosok toxikussokk-szindrómát állapítottak meg nála, amit vérmérgezés okozhatott. Szandra a súlyos betegség alatt sem veszítette el optimizmusát, előbb örömmel konstatálta, hogy a jobb karja megmaradt, majd kijelentette, paralimpikon szeretne lenni.

Egy év múlva már részt is vett egy sérülteknek rendezett asztalitenisz-versenyen, majd második alkalommal Európa-bajnokságot nyert a 9-es kategóriában. Ezzel pedig meg is szerezte a paralimpiai kvalifikációt.

– Mivel több paralimpikon társam a BVSC-ben asztaliteniszezik, illetve a Szőnyi úton dolgozik Vígh Zsolt szövetségi kapitány is, én is ide igazoltam. Nekem is jól jött ez a lehetőség, hiszen a pandémia miatt nem utazhattunk külföldre, így legalább a férfi csapatbajnokságban rendszeresen játéklehetőséghez jutottam.

Ez a lehetőség a felnőtt női országos bajnokságon az épek között a legjobb nyolcig repítette őt. Alexa Tokióban első ízben találkozik Európán kívüli versenyzőkkel. Edzőjével, Pagonyi Róberttel éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy élete első paralimpiáján felállhasson a dobogó valamelyik fokára.

Mohamed Aida mellett döntött a vívószövetség

1993-ban egy 17 esztendős kislány egyszerűen berobbant a nemzetközi vívómezőnybe, mert világbajnoki döntőt vívhatott. Aida azonban – talán pont fiatal kora miatt – még nem lehetett ott a barcelonai olimpián. Ugorjunk: Tokió, 2021. augusztus. A pandémia miatt 2020-ról elhalasztott olimpián a Magyar Vívó Szövetség döntése alapján a 45 esztendős, kétgyermekes anyuka is pástra léphet. Az ízig-vérig zuglói sportolónak ez lesz a hetedik olimpiája, amellyel abszolút csúcstartó.

– Amikor nekiindultam ennek az olimpiai ciklusnak, nem foglalkoztam a számokkal – mondta a sporttörténelmet író zuglói tőrvívó. Miután döntés született az én szereplésemről, sokan gratuláltak. Akkor kezdtem csak felfogni, hogy milyen nagy dolog fűződik majd a nevemhez.

Mohamed Aida az esseni ezüst után nyert még öt világbajnoki bronzérmet, Eb-aranyat, négy ezüstöt és három bronzot is, részt vett hat olimpián, hármon egészen közel volt a dobogóhoz (mindháromszor negyedik lett).

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb