Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang összesen 60 éremmel a tarsolyában Kínába távozott, hogy ott folytassa felkészülését a milánói olimpiára.
A 2018-ban Zugló Díszpolgárnak megválasztott két sportoló döntését befolyásolta, hogy edzőjük, a kínai Csang Csing Lina júliusban tíz esztendő után távozott a magyar válogatott éléről, és visszatért hazájába.
A Liu testvérek – elmondásuk szerint – minden sikerüket Linának köszönhetik, akivel immár 15 éve dolgoznak együtt, és úgy érezték, a sikeresség érdekében továbbra is szükségük van edzőjük tapasztalatára.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közleménye szerint a két olimpiai bajnok zuglói sportoló csak edzőtáborba ment Kínába, ahol Lina irányításával és a kínai válogatottal közösen kezdik meg a felkészülést a 2022-2023-as évre, de nem hivatalos információk szerint Liuék ázsiai tartózkodása várhatóan ennél hosszabb lélegzetű lesz.