Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Krisztián a dobogón

Pályafutásának második Európa-bajnoki bronzérmét szerezte meg Tóth Krisztián, az MTK cselgáncsozója, aki a lisszaboni kontinenstornán állhatott fel a 90 kg-os súlycsoport dobogójának harmadik fokára. Pánczél Gábor tanítványa 2016 után nyert újból érmet felnőtt világversenyen.

A judósok – a legtöbb küzdősporthoz hasonlóan – 2021-ben közel egy éves kihagyás után kezdtek újra versenyezni. Ez az óriási szünet abban a sportágban, amelyben a legtovább – két évig – zajlik az olimpiai kvalifikációs küzdelem, minden versenyző számára nagy törést okozott. Tóth Krisztián is hónapokig tétlenségre – verseny nélküli edzésekre – kényszerült, ezért nagyon várta már a nemzetközi sportélet beindulását. Idén szerencsére hamar elkapta a fonalat. Sorra hozta az érmeket a kvalifikációs világkupaversenyekről, amelynek köszönhetően a harmadik helyre került a világ- és olimpiai ranglistán. Így érkezett meg Lisszabonba, ahol a kvalifikáció szempontjából nagyon fontos Eb-t rendezték.

A portugál fővárosban először egy német, majd egy olasz versenyző ellen nyert, a negyeddöntőben azonban vereséget szenvedett a grúzok legjobbjától. A zuglói judós ezért vigaszágra került, ahol holland és török ellenféllel szemben sikerült megszereznie a bronzérmet. Edzője, Pánczél Gábor szövetségi kapitány szerint Krisztián immár végérvényesen felnőtt a nagy feladatokhoz, és a júniusi budapesti cselgáncs-világbajnokságon és a tokiói olimpián is képes lehet az éremszerzésre.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb