Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Labdazsonglőr a táborozókkal

A tábori „Vendégnap” alkalmából Újvári Izabella látogatott el a napközis táborba, aki labdával tanította zsonglőrködni a gyerekeket. Akik szerencséseknek mondhatják magukat, mert az elmaradt világbajnokság helyett volt rájuk esett a választása.

A zuglói napközis tábor szervezői rengeteg jó programmal próbálják emlékezetessé tenni az idei nyarat táborozó gyerekek számára. A sok program közül azonban kétségtelenül kiemelkedik a „vendégnap”, amikor is neves sportolóval találkozhatnak és játszhatnak a táborlakók. A negyedik turnusban egy egészen ritka színes egyéniség volt a vendég a Kövér Lajos utcában. Újvári Izabella fiatal kora ellenére ugyanis már négy sportágban alkotott maradandót.

– Gyerekként atletizálni kezdtem, nagyon szerettem futni és ugrani – mesélte Izabella a táborozó gyerekeknek. – Majd egy évtizedig űztem ezt a sportot és ennyi idő alatt közel 300 érmet és rengeteg kupát sikerült begyűjtenem.

Fotó: Balogh Róbert

De Izabella a futás és az ugrás mellett a labdával való játékot is nagyon szerette. Így miután atlétaedzője elhunyt, sportágat váltott, és futballista lett.

– Az első egyesületem az MTK volt, amellyel bajnokságot és kupát nyertem. Számomra is különleges, hogy az akkori életem éppen ehhez a zuglói sporttelephez kötődött. Az MTK-tól később Dorogra, majd Ausztriába igazoltam.

Fotó: Balogh Róbert

De a foci mellett újabb sportágak is bekerültek a repertoárjába. Többek között a freestyle, mely sportágban Európa-bajnoki 5., illetve a footgolf, melyben világbajnoki negyedik lett. 2018 óta már csak ez utóbbi sportággal foglalkozik, olyannyira jól, hogy hazai szinten nem is talál legyőzőre. Az idei footgolf világbajnokságon mindenképpen az éremszerzés lett volna a célja, de a japán verseny a világméretű egészségügyi helyzet miatt elmaradt. Így Izabellának volt ideje a zuglói gyerekekkel találkozni, s ha már köztük volt, akkor már meg is mutatott, sőt meg is tanított nekik néhány freestyle-os trükköt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb