Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ralibajnok hajtja az egyik zuglói rendőrautót

Mihalik Péter rendőr őrmester, a zuglói rendőrkapitányság megbízott szolgálatirányító parancsnoka egyben ismert ralinavigátor. Idén egyelőre alapjáraton járatja a motorokat, mert a járvány a teljes tavalyi versenyszezonját meghiúsította. Utolsó komolyabb versenye 2019-ben a San Marinó-i Rallylegend volt. Azóta gyakorlatilag nem ült versenyautóban.

– Jó lenne újból autóba ülni, érezni a verseny ízét, az adrenalint és a közönség biztatását – mondta lapunknak Mihalik Péter, ám úgy tűnik, erre még egy darabig várnia kell. A pandémia miatt ugyanis a 2021-es versenyszezon is kérdőjeles, ezért a zuglói rendőr addig inkább a civil életére koncentrál.

– Miskolci születésű rendőrként dolgozom Zuglóban, ami rengeteg logisztikával és fáradsággal jár. Ezért szeretnénk a családommal közelebb költözni a munkahelyemhez – mesélt a terveiről 

az Európa-bajnoki negyedik helyezett magyar ralibajnok. – A mi sportágunkban mindig az ül a volánhoz, aki a versenyzéshez szükséges tőkét is előteremti. Így lett belőlem navigátor. A rendőrségnél azonban más a helyzet, itt pont a versenymúltam miatt sosem volt kérdés, hogy ha menni kell, akkor én vezetek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb