Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szász Emese leckét adott

Egy héttel azt követően, hogy a 2015-ös esztendő legjobb magyar női vívójának választották, a Zuglóban élő Szász Emese egy új oldaláról mutatkozott be.

A riói olimpiára aspiráló vívónő január 20-án az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskolában tartott rendhagyó testnevelésórát, a programot pedig a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. támogatta. A rendhagyó testnevelés órák programsorozat novemberben indult, és immár a harmadik zuglói iskolában népszerűsítette a közelgő olimpiát. A szervezők célja, hogy a kerületben élő, vagy itt sportoló olimpikonokat minél több gyerekkel megismertessék, így ők a nyári játékokon nemcsak a magyar sportolóknak, hanem már a személyes ismerőseiknek is szurkolni tudnak majd.

Fotó: Riersch Tamás

Fotó: Riersch Tamás

A programnak nem mellesleg egy másik célja is van: az olimpikonok révén a gyerekek számos sportággal ismerkedhetnek meg. A meghívott sportolók ugyanis nemcsak élménybeszámolókat tartanak, hanem elhozzák az olimpiai, vagy világbajnoki érmeiket, azokat a gyerekek kezébe adják, megmutatják a sportfelszerelésüket, illetve néhány alapdolgot a saját sportágukból is megtanítanak nekik. Az Álmosban például január 20-án csaknem 150 diák lábmunkázott Szász Emesével, és a diákok olyan lelkesek voltak, hogy a tiszteletbeli testnevelő tanáruknak azt is megígérték, március 20-án a MOM Sportközpontban rendezendő utolsó kvalifikációs világkupán a lelátóról szurkolnak majd neki.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb